Lifestyle

Karácsonyi szellemváros áll az amerikai sivatag kellős közepén - téged is meg fog döbbenteni a különös település története

Nem sokáig tündökölt eredeti pompájában

Nem kellett sok idő hozzá, hogy az arizonai semmiség közepén épült városka országos ismertségre tegyen szert: 1942-re már egész Amerika hallott Santa Clausról, ahol soha nem múlik el a karácsony. Nina Talbott azonban 1949-ben mégis eladta az egész városkát, a következő évtizedekben pedig az egész projekt sorsa megpecsételődött. Az 1970-es évek közepére bezárt Santa Claus összes sokat ígérő, turistacsalogató látványossága, s az 1980-as években a város már tehertétellé vált az akkori tulajdonos, Tony Wilcox számára. Wilcox nem is talált vevőt a településre, amit 1995-ben bezártak, így vált hivatalosan is szellemfaluvá. Később aztán a hivatalos térképekről is lekerült, a Mikulásnak címzett leveleket pedig innentől kezdve máshová irányították. Napjainkban már csak az elhagyatott, egyre elkeserítőbb állapotú, meglehetősen leharcolt épületeket lehet "megcsodálni", de a katasztrófaturisták annak az egyszerre szomorú és bizarr módon érdekes folyamatnak is tanúi lehetnek, ahogy a burjánzó természet lassacskán "felfalja" a kisvárost.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A családi vagy lelki minták most olyan mélyről törhetnek fel a Ráknál, hogy már nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Ha azt hitted, hogy a francia pedikűr már nem tud újat mutatni, 2026 nyara rácáfol erre. Bár a klasszikus fehér végű változat továbbra is népszerű, idén egy lágyabb, kifinomultabb verzió hódít: a...
Lifestyle
A Bikánál az anyagi fejlődés ma fontos szerepet kaphat. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok neked!
Sztárok
Lionel Messi elképesztő teljesítménye mögött nemcsak a tehetség és a kemény munka áll, hanem a tudatos életmód is. A világklasszis futballista étrendjének egyik állandó eleme egy különleges reggeli...
Sztárok
Josh Duhamel 53 évesen ismét apa lett: felesége, Audra Mari megszülte harmadik gyermekét, a megható hírt a színész Instagramon osztotta meg.
Sztárok
Scarlett Johansson és Colin Jost kapcsolata Hollywood egyik legstabilabb szerelmi történetévé vált: a sztárpár nyolc év után is láthatóan rajong egymásért.