Kapu Tibor űrhajós: „Az álmaink nem érnek véget”

Több mint négy évtized után újra magyar űrhajós repülhet a világűrbe. Ez a pillanat nemcsak a tudomány és a technológia ünneplése, hanem a kitartás, az álmok megvalósulásának bizonyítéka. A HUNOR-program résztvevői, Kapu Tibor és Cserényi Gyula még a 2024-es év végén találkoztak az őket öltöztető márka munkatársaival, amikor először láthatták a készülő kollekció mintadarabjait.

Nagyon inspirálónak tartom, hogy a kollekció ennyire tudatosan kapcsolódik a HUNOR-program szellemiségéhez. Letisztult, modern, és az üzeneteivel egyszerre ad vissza valamit abból az álmunkból, amit az űrkutatás képvisel, miközben közel hozza azt a fiatalabb generációkhoz is. Jó látni, hogy az űrkutatás, illetve az a kihívás, amit az űr felfedezése képvisel, nemcsak a tudományban, hanem a hétköznapi életben, például az öltözködésben is megjelenhet” – mondta el Kapu Tibor, majd Cserényi Gyula hozzátette, nagyon kedveli, hogy a kollekció nem pusztán dizájnelemekkel utal az űrkutatásra, hanem valódi üzenetet hordoz. „A határaink feszegetéséről, a kitartásról, az emberi teljesítményről szól. A darabok modernek, de már ötven éve is bárki megértette volna őket. Pont úgy, ahogyan az űr iránti szenvedélyünk, és az emberiség felfedezés iránti vágya is örökérvényű

Video Hetedik alkalommal díjazza az Inspiráló Nőket a Femcafe.hu

Tibor úgy fogalmaz, hogy számára a legnagyobb ajándék, hogy a küldetésük hatással van a fiatalokra. „Ha egyetlen gyermeket vagy fiatalt is arra ösztönzünk, hogy merjen nagyot álmodni, vagy elinduljon a tudomány, a technológia, az innováció útján, akkor már megérte. Az inspirációt úgy tudjuk tovább erősíteni, ha élő kapcsolatot ápolunk az érdeklődőkkel: bemutatjuk az eredményeinket, az emberi történeteket, és teret adunk annak, hogy a tudomány és a kreatív iparágak – mint a divat, a film vagy az irodalom – közösen meséljék el az űrkutatás történetét. Minél több kapcsolódási pontot adunk, annál több embert tudunk megszólítani” – tette hozzá, utalva arra is, hogy ebben segít a Heavy Tools is. „Ez a kollekció számomra az összetartozás és jó értelemben a határátlépés szimbóluma. Arra emlékeztet, hogy az álmaink nem érnek véget ott, ahol a légkör határa húzódik. A HUNOR-programban és ebben a kollekcióban is az a hit jelenik meg, hogy kemény munkával és elkötelezettséggel bármit elérhetünk – akár a világűrt is.

A márka büszkén állt a program mellé hivatalos támogatóként. „Számunkra a minőség, a megbízhatóság, a precizitás mindig is meghatározó értékek voltak. Olyan ruházatot tervezünk, amely időtálló, kényelmes és különleges – ezek az elvek pedig nemcsak a márkánál, hanem az olyan nagy teljesítményt igénylő területen is fontosak, mint az űrkutatás” – árulta el Doroszlay Yvette, a vállalat ügyvezetője és tulajdonosa.

Oldalak

Lifestyle
A Bika lehetőséget kap arra, hogy megszabaduljon a lelki terheitől. Napi horoszkóp.
Sztárok
Vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars 10.élő showjára meghívást kapott a Házasság első látásra című műsor két szereplője Rita és Ricsi is, akik szívesen meséltek nekünk házasságuk alakulásáról és...
Egészség
Vannak olyan menzás ételek, amelyek tényleg veszélyesek lehetnek, ha rosszul vannak elkészítve.
Egészség
Bár Donald Trump nem szokott reggelizni, de diétás kólákkal indítja a napot, amiből akár 10-et is legurít.
Fashion&Beauty
Millie Bobby Brown nem bízta a véletlenre a ruhaválasztását a Stranger Things utolsó évadának premierjére: a fiatal színésznő egy jóformán teljesen átlátszó, dögös darabban érkezett, ami csodásan...
Egészség
Ha szeretnéd, hogy a szervezeted méregtelenítő folyamatai hatékonyabban működjenek, és egyszerű, mégis eredményes megoldást keresel, van egy apró, könnyen bevezethető módszer, amely segíthet a tested...