Lifestyle

Ismerd meg az amerikai nők példaképét - Ő az Instagram programozója

Felfelé ívelő karrier

„Miután lediplomáztam, egy kis start-up cégnél lettem marketinges, ahol gyorsan észrevettem, hogy nincs honlapunk. Egyik nap a főnököm egy könyvet tolt az orrom alá, és azt mondta: tanuld meg a HTML-t. Kisvártatva azon kaptam magam, hogy a munkaidőm nagy részében a cég honlapját fejlesztem, és azon töröm a fejemet, hogyan lehetne az internet révén értékesíti a cég szoftverét. Szépen rájöttem, hogy már apró változtatásokkal is felhasználóbarátabbá tehető a honlapunk, és ez nagyot lendít az eladási mutatóinkon. Ettől teljesen lázba jöttem, és egyre jobban érdekelni kezdett a programozás, illetve az, miként lehet kijjebb tolni és újradefiniálni a technológia határait.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Miközben 2009-ben sokan tartós munkanélküliségre rendezkedtek be a válság utórengései miatt, beiratkoztam egy tanfolyamra, hogy a Java elsajátításával megalapozzam a programozói tudásomat. Magam is meglepődtem, milyen jó vagyok benne, de azon még jobban, hogy mennyire tetszik, amit csinálok. Ekkor már azért tanultam gőzerővel, hogy mesterkurzusra járhassak.

Gyakornoknak sehova nem akartak fölvenni, mert nem vettem részt hagyományos egyetemi mérnökképzésben. Aztán megkaptam a Grace Hopper Ösztöndíjat, hogy részt vehessek a 2010-es konferenciájukon. Ezek után már beírhattam az önéletrajzomba, hogy "ösztöndíjas", és az ajtók kezdtek megnyílni előttem. A Yahoo! a marketinges hátteremnek köszönhetően alkalmazott gyakornoknak userdizájn területre. Aztán fölvettek állásba is, és visszamentem az egyetemre, hogy diplomát szerezzek informatikából. Ezek után még több ajtó kezdett előttem megnyílni. Először a Google-nál, majd a Facebooknál lettem szoftvermérnök-gyakornok, és már a Facebook ösztöndíjával mehettem a Grace Hopperre." – árulta el Brina Lee.

Ha Amerikában arra panaszkodnak, hogy milyen kevés a nő az IT-szektorban, és ez egyéb negatív következmények mellett kedvezőtlen hatással lehet a hosszú távú gazdasági kilátásokra, nálunk még szomorúbb a helyzet: 1000 felsőfokú végzettségű férfiből 95 szerez informatikai diplomát, de 1000 nőből csak 29.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot és oszd meg másokkal is!

Ezt is ajánljuk: Továbbra is hátrányban a nők - Bérből és lehetőségből kevesebbet kapunk - Katt ide!

Fotó: ucsdnews.ucsd.edu

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.