Lifestyle

Ez már az iskolai mobiltilalom hatása: megdöbbentő fejleményekről számoltak be a magyar pedagógusok

Noha nem minden iskolában ragaszkodtak szigorúan a mobiltelefon-korlátozást célzó rendelet betartásához, egyes intézményekben meglepő hatásokról számoltak be a pedagógusok.

Megérte a sok macerát az iskolai telefontilalom?

Máig késhegyre menő viták tárgya, hogy vajon érdemes-e, szabad-e korlátok közé szorítani a diákok mobiltelefon-használatát a különböző oktatási intézményekben. Nekünk most nem tisztünk, hogy felsorakoztassuk a szokásos érveket (akár pro, akár kontra), az viszont bizonyos, hogy az iskolai telefontilalomról szóló rendelet nagy felzúdulást okozott Magyarországon, de mára mind a gyermekek, mind a pedagógusok, mind pedig a szülők megtanultak együtt élni ezzel a korlátozással.

Mint ismeretes, a korlátozásról szóló rendelet 2024 szeptemberében lépett érvénybe, ekkortól - főszabály szerint - a diákoknak a tanítási nap elején le kell adniuk a telefonjaikat, s az eszközöket egészen a tanítási nap végéig elzárva kell tartani. Mindez kezdetben komoly nehézséget okozott a pedagógusoknak, illetve az oktatási intézmények dolgozóinak, a furfangos diákok pedig különböző trükkökkel próbálták meg kijátszani a szabályt (arról nem is szólva, hogy tavaly ősszel gombamód szaporodni kezdtek a közösségi médiában a tilalmat zseniálisan kifigurázó mémek), de mára az ezzel kapcsolatos indulatok megnyugtató módon lecsillapodtak.

A telefonok és más, internetezésre is alkalmas okoseszközök begyűjtésének, tárolásának és kiosztásának helyi gyakorlatát az iskoláknak maguknak kellett kidolgozniuk - emlékeztet rá a Népszava friss cikke. A laphoz eljuttatott beszámolókból kitűnik, hogy némely intézményben mégis a diákokra bízzák, elzárják-e a készülékeiket, vagy sem. "Mi eleinte mindenkitől beszedtük reggel, aztán kaptunk még szekrényeket. Most mindenki vagy berakja oda, vagy nem" - fogalmazott egy fővárosi iskola oktatója.

Egy Pest megyei gimnáziumban szintén nem veszik el a gyerekektől a telefonokat, de azokat mindenkinek a táskájába kell tennie - természetesen kikapcsolt állapotban.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

"Nálunk nem volt pardon, reggel az első órát tartó tanár beszedte, minden diák kapott egy névre szóló, zárható műanyagborítékot, abba beletette, ment egy dobozba, amit a titkárságon bezártak egy szekrénybe. Ha órán kellett, menni kellett értük óra előtt, kikérni, néha átrakni, mert a csoportbontások miatt összevissza voltak, az utolsó órát tartó tanár pedig aláíratta az átvételi papírt és óra végén kiosztotta. Úgy ahogy működött, de abszolút nem volt normális állapot" - nyilatkozta a Népszavának egy dunántúli iskola pedagógusa.

Na jó, de végső soron megérte bevezetni az iskolai mobiltilalmat? Azóta jobban odafigyelnek a diákok a tanórákon?

Lapozz: galériánkban felfedjük az eddigi tapasztalatokat!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.
Sztárok
Vilmos herceg szerelmi élete jóval Katalin hercegné felbukkanása előtt is tartogatott komoly érzelmeket.
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...
Sztárok
Húsz évvel a Született feleségek sikere után James Denton ugyanolyan sármos, mint a sorozat fénykorában.