Lifestyle

Ilyen sebességgel száguldozott a világ első gyorshajtója

Az első büntetést 1896-ban szabták ki, ugyanis az egyik autó sofőrje brutálisan áthágta a közlekedési szabályokat, majd ebből szó szerint egy üldözéses, akciófilmbe illő jelenet lett. Egy kerékpáros rendőr vette észre az "ámokfutót", akit végül el is kapott.

KRESZ történelem

A közúti forgalom rendjét már a 19. században is igyekeztek meghatározni és szabályozni, így az első büntetés körül-belül 120 évvel ezelőtt született meg. Walter Arnold 1896. január 28-án a kenti Paddock Wood utcáin hajtott kocsijával, az akkori sebességkorlátozást pedig négyszeresen lépte túl. Ez ma is következményeket von maga után, bár a sebességhatár akkoriban jóval csekélyebb volt, pontosabban óránként 2 mérföld, azaz 3,2 kilométer. Ez manapság egy gyalogos tempónak minősül, ám Walter inkább beletaposott a gázba és 13 km/órával hasított az utcákon, amikor is egy kerékpáros közlekedési rendőr mellett haladt el. A rendőr ezt nem hagyhatta annyiban, így fogta magát, majd üldözőbe vette a férfit és nyolc kilométeren keresztül követte őt. Amikor végre beérte, egy shilling pénzbüntetést szabott ki rá. Lapozz a cikk folytatásáért!

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Témagyűjtemény / Vértes Vilmos István gyűjteménye

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.