Lifestyle

Igaz történet: 41 napig sodródott az óceánon és a szerelme tartotta életben

1983 szeptemberében a 23 éves amerikai tengerész, Tami Oldham Ashcraft 31 napos átkelésre indult az óceánon át Tahitiből a kaliforniai San Diegóba. Brit vőlegényével, Richard Sharppal indult útnak, és a Hazana luxusjachtot kellett átvinniük. Ismerős lehet a sztori: ebből született meg a Sodrósás című film.

Romantikus hajókázásból tragédia

A két vad, szabad szellem Tahitin ismerkedik meg és szeret egymásba. Majd egy napon Richardot egy ismerős házaspár arra kéri: vigye haza vitorlásukat Kaliforniába. Cserébe 10 ezer dollárt kap, ami egy évre elég lenne a gerlepár utazgatásához. Tami úgy dönt, hogy Richarddal tart a kalandban.

1983 október 12-én egy négyes erősségű hurrikánba kerültek, ami 15 méteres hullámokat és 150 mérföld/órás szelet hozott magával. Annak ellenére, hogy bátran küzdöttek az óriási hullámokkal, a Hazana egyszer teljesen átpördült.

Az utolsó dolog, amire Tami emlékszik, mielőtt 27 óráig eszméletlen volt, hogy Richard azt kiáltotta: „Istenem!”, majd egy nagy hullám rázuhant a hajóra.

Beszámolóját a kibontakozó eseményekről a Vörös ég a gyász című regényben írta meg, amely révén 2018-ban film is készült Sodródás címmel.

Egy interjúban elmesélte, hogy korábban körülbelül másfél évig egy kisebb szkúneren dolgozott a Csendes-óceán déli részén és ott tanulta meg a navigációt meg a vitorlázást.

„Amikor találkoztam Richarddal, 30 napot tettünk meg együtt a Csendes-óceán déli részén a Mayalugán, és körülbelül 4-5 hónapot a Csendes-óceán déli szigetei körül. Kétszer is beutaztam a Csendes-óceánt, így elég sok vitorlázási tapasztalatom volt.”

Miközben Tahitiből San Diegóba utaztak, az első két hétben minden rendben volt, de utána rádión hallottak egy közelgő Raymond hurrikánról. Igyekeztek biztonságos területre hajózni, ám a hurrikán utolérte őket és nem tudtak kitérni előle.

Lapozz tovább, a cikk folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...