Te is érezted már, hogy rövidebbnek tűnik a hazaút, mint az odaút? Ez az oka a furcsa jelenségnek

Íme a tudományos magyarázat a különös jelenségre, amit biztosan te is tapasztaltál már.

Rohanó vagy éppen ólomlábakon járó idő

Biztosan te is érzékelted már, hogy egészen máshogy telik az idő, miközben épp úton vagy a cél felé, legyen szó például egy vakációról, valamint mikor hazafelé tartasz onnan. Előbbi esetében az idő múlását sokkal lassabbnak érzékeljük, azonban sokszor úgy tűnhet, mintha a visszaút fele annyi idő lenne, sokkal gyorsabban eltelik, mintha csak elrepült volna az a pár perc, óra. Az érzést szinte mindenki ismeri, ezt nevezik a szakértők és pszichológusok visszaút-effektusnak – a tudománynak pedig válasza is van arra, mi ez pontosan.

A visszaút-effektus tapasztalásakor az odaút mindig örökkévalóságnak tűnik, a visszaút pedig olyan, mintha csak egy szempillantás lett volna – pedig mindkét esetben ugyanazon az útvonalon haladunk, ugyanazzal a járművel, és ha lemérjük az időt láthatjuk, hogy szinte másodpercre pontosan ugyanannyi idő telt el mindkét esetben. A visszaút-effektus a szubjektív időérzékeléshez kapcsolódik, ennek köszönhető a fura, összezavaró érzés: hangulatunk, környezetünk könnyen befolyásolhatja az időérzékelésünket. Ha egy kellemes dologra készülünk és érkezünk, például egy külföldi vakációra vagy egy régen várt találkozásra, ami miatt izgatottak vagyunk, akkor egészen másként hat egy vagy két óra, mintha egy számunkra megerőltető vagy kevésbé kellemes dolgot csinálunk, például egy tanórán ülünk – utóbbi esetben úgy érezzük, az idő szinte megállt, egyszerűen nem telik.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Van három olyan csillagjegy, akik számára az első nyári hónap egyáltalán nem indul majd jól, ugyanis valaki csúnyán elárulhatja őket.
Sztárok
Nincs is annál kellemetlenebb, mint amikor a szeszélyes véletlen a színpadon, hálás közönsége szeme láttára babrál ki egy világsztárral. Nos, a 40 éves Katy Perry-vel most épp ez történt.
Lifestyle
Vészfrissítést adott ki a Windows 10-hez a Microsoft: a javítást azoknak is érdemes letölteniük, akiknek jelenleg tökéletesen működik az operációs rendszerük.
Sztárok
A brit királyi család körüli botrányokból sosem volt hiány, de Meghan Markle neve különösen gyakran tűnik fel, most pedig újabb részletek kerültek napvilágra arról, milyen feszültséget szított a...
Egészség
Bár a zöldségekről mindenki egyből azt feltételezi, hogy rendkívül egészséges élelmiszerről van szó, melyektől nem lehet semmi bajunk, ez azért nem minden esetben van így.
Lifestyle
Aggodalomra nincs ok: a NAV mindenki számára elkészítette a bevallási tervezetet, aki magyar munkáltatótól, kifizetőtől bevallási kötelezettség alá eső jövedelemben részesült. Ugyanakkor fontos...