Lifestyle

Ezzel a képpel nyert fődíjat egy magyar induló a világ legnagyobb mobilfotós versenyén

Egymillió pályázó közül választották ki Tompa Attila amatőr fotós Generációk című alkotását, ami első helyezett lett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyén. Ezzel elnyerte az év fotósa címet, valamint a fődíjjal járó 10 ezer dollárt.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Magyar amatőr fotós nyerte a fődíjat

Tompa Attila amatőr fotós Generációk című alkotásával nyerte el – két másik versenyzővel együtt – Az év fotósa címet, valamint a fődíjjal járó 10 ezer dollárt a Huawei NEXT-IMAGE Awards-on, a világ legnagyobb mobilfotós versenyén. Tompa alkotása a Portré kategóriában bizonyult a legjobbnak, és elnyerte a verseny három legjobb mobilfotójának járó fődíjak egyikét. A nyertes kép egy nagymama és unokája közötti kapcsolódást jeleníti meg, és helyet kapott rajta a technológia is – olvasható a Huawei Technologies Hungary közleményében.

Mint felidézték, a magyar versenyzőnek nem ez az első győzelme: 2020-ban Hard Life című alkotása nyerte el az Arcok (Faces) kategória legjobbjának járó díjat a verseny magyarországi megmérettetésén.

A közlemény idézi Tompa Attilát is, aki elmondta, hogy az idei versenyre egy teljesen spontán felvétellel nevezett. Kislánya és anyósa szerepel a képen, épp akkor ajándékozta anyósának a tabletet, amelyről mesét olvas fel. „Mivel a gyorsaság, a pillanat megörökítése volt a cél, nem volt időm beállításokkal pepecselni” – jegyezte meg az amatőr fotós, hangsúlyozva: nagyon örül, hogy az eredmény elnyerte a zsűri tetszését, számára is nagyon kedves ez a kép.

Érdekel a másik két nyertes alkotás is? Akkor lapozz a következő oldalra!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Kedden is még a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, aztán jön a fordulat.
Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.
Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.