Lifestyle

Hogyan tudod kiszűrni, ha valaki hazudik neked? Ezek a leggyakoribb nonverbális jelek

Ha hiszed, ha nem, statisztikák bizonyítják, hogy a testbeszédből 90 százalékos biztonsággal leszűrhető, hogy a beszélgetőpartnered igazat mond-e. Az őszinte vagy éppen hazug embert ugyanis felismerni a gesztusaiból, a mimikájából, sőt, a hanghordozásából is. Te vajon tudod, kivel állsz szemben?

Figyeld a szemeket

Ha gyanakszol arra, hogy valaki nem mond igazat, elég csak a szemét figyelned. Gyakori az a tévhit, hogy a hazug ember nem néz a másik szemébe, pedig pont, hogy de - mivel így akar hitelesnek tűnni. A lényeg igazából csak annyi, hogy mennyi ideig is tart a szemkontaktus. A hazug ember ugyanis vagy túl sokáig vagy éppen szinte egyáltalán nem néz a szemedbe. A hazudozók egyik típusa kerüli a szemkontaktust azzal, akivel beszél. De vannak olyanok is, akik pont az ellenkezőjét teszik: nem pislognak, csak meredten bámulnak rád, mintha így akarnának manipulálni. Előfordulhat az is, hogy valaki eltakarja a nyakát, mellkasát, fejét, hasát, és az ehhez hasonló sérülékeny testrészeket. A hazudozókból akaratlanul tör fel a védekező reakció, hiszen tisztában vannak vele, hogy rosszat tesznek és emiatt számíthatnának tőled valamilyen megtorlásra. Lapozz a cikk folytatásáért!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Maryam d'Abo a nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb Bond-lánya volt, akinek természetes szépségét és ragyogó mosolyát közel négy évtizeddel később sem felejtették el a rajongók, nem véletlenül.
Egészség
Persze most mindenkinél jön egy őszi fáradtság, de ha mindig álmos vagy délután, az akár gondot is jelezhet.
Sztárok
Puskás Peti élő adásban szembesítette feleségét a „konyhai és nyelvtudási hiányosságaival”.
Fashion&Beauty
Te is ismered azt az érzés, amikor hetekig vadászol a tökéletes téli bőrcsizmára, végre megveszed, majd az első havas, latyakos nap után kétségbeesve látod a fehér foltokat és a repedező bőrt?
Sztárok
Katalin hercegné és 11 éves lánya, Sarolta a hétvégén egészen szokatlan közös programon vett részt, amivel alaposan meglepték a londoniakat.