Lifestyle

Egy híresen szexi ikerpár volt a Londoni Tower börtön utolsó két foglya

Sajnos nem csak a szexi külsejük miatt váltak híressé. Életük annyira fordulatosan alakult, hogy még film is készült belőle.

Nem börtönnek épült

A Londoni Tower híres arról, hogy a történelem legismertebb rabjait tartotta foglyul, pedig eredetileg nem is ebből a célból készült. Az építményt Hódító Vilmos készíttette 1078-ban, első éveiben erődként működött. Számtalan felújításon és bővítésen esett át több angol uralkodó alatt, egyúttal a funkciója is folyamatosan változott. Nyilvántartások vezetése, ékszerek tárolása, fegyvertár, sőt, egy időben még királyi rezidencia is volt. Szokássá vált, hogy az uralkodó a Towerben töltötte a koronázása előtti éjszakát és innen vitték díszkísérettel a Westminsterbe. Legnépszerűbbé mégis a foglyok elhelyezésével vált. A közönséges bűnözőkön keresztül a halálra ítélt hazaárulókig, számos hírességet itt „szállásoltak” el kivégzésük előtt. Például az angol katonát és kémet, Sir Walter Raleigh-t, VIII. Henrik második feleségét, Boleyn Annát, a forradalmárt, Guy Fawkes-t és Lady Jane Grayt is, aki rövid ideig Anglia királynője volt. Az épületet utoljára a 20. században használták ténylegesen börtönnek – egészen pontosan 1952-ben – az utolsó foglyok pedig szintén népszerűek voltak, több okból kifolyólag is.

Lapozz, a cikk a következő oldalon folytatódik.

Leadfotó, fotó: Pinterest

Oldalak

Lifestyle