Lifestyle

Félsz, hogy dohosak lesznek a frissen mosott ruhák? Így gyorsítsd fel a szárítási időt

Centrifugálás mindenekelőtt

Bár alapvetőnek tűnik, sokan nem élünk kellőképpen a mosógép centrifugáló programjával. A mosás megkezdésekor állítsuk a lehető legmagasabb fokozatra a centrifugálót - azzal azonban számoljunk, hogy ebben az esetben a kimosott ruhákat alaposan át kell majd vasalni.

Vessük be a törülközös trükköt

A frissen mosott textíliát helyezzük el egy lapos felületen kiterített törülközőn, amelyet aztán hajtogassunk rá a ruhára. A törülköző így még több nedvességet lesz képes magába szívni, ezzel is lerövidítve a szárítási időt.

Nem mindegy, hol teregetünk

Figyeljünk arra, hogy a szárítót a lakás lehető legszárazabb helyiségében helyezzük ki - nem jó ötlet például a vizes ruhákat a fürdőszobában kiteregetni, hiszen a nedves közeg csak még inkább kedvez az anyagok dohosodásának.

Minél szellősebben teregessünk

Teregetéskor figyeljünk arra, hogy a ruhákat lehetőleg ne összehajtva és egymástól minél távolabb helyezzük el a szárítón. Emellett hasznos lehet az is, ha a szárítóról folyamatosan eltávolítjuk az éppen megszáradt kisebb méretű darabokat, több helyet hagyva így a nehezebben száradó, súlyosabb daraboknak.

Forrás: femmeactuelle.fr
Fotó és lead fotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Tavasszal mindannyian szeretünk olyan ruhadarabokba bújni, melyek stílusosak, de mégis képesek meleget nyújtani a változékony időjárás ellen. Ilyen alapdarabok a kardigánok is, melyek kényelmesek és...
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...