Egy szegény kisfiú hozta létre világ egyik leghíresebb gyorséttermi láncát, ahová te is jársz

A második feleségével hozta létre a franchise-zát

Az étteremben ismerkedett meg második feleségével, egy fiatal pincérnővel, akit Claudiának hívtak, 1949-ben összeházasodtak egy kétéves kapcsolat után. De sajnos az 1950-es években óriási érvágás érte. A második világháború utáni fellendülés egyben az infrastruktúra fellendülését is jelentette, és egy olyan autópályát építettek, ami több kilométerre elterelte a forgalmat az éttermétől.

Ekkorra már elsajátította a csirke gyorssütését gyorsfőzőben, ami még új találmánynak számított, nem beszélve arról a 11 gyógynövényről és fűszerről, amellyel a csirkéit fűszerezte. Úgy próbál fennmaradni, hogy a módszereit bemutatta más vendéglátóknak, és kisebb franchise-szerződéseket kötött, így szerezve jutalékot minden Sanders-féle eladott csirkével. Ezen felbátorodva a 66 éves Sanders úgy döntött, hogy sorra megy az autópályán lévő éttermekben és mindenütt üzletet köt. Harland ebben az időben beleásta magát a marketingbe, és egy déli ültetvényes úriember külsejét öltötte magára. Fehér öltönyt kezdett viselni, a haját és kecskeszakállát fehérre festette.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ő és Claudia azzal voltak elfoglalva, hogy megállapodásokat kössenek más franchise társaságokkal, közben a saját gyógynövény- és fűszerreceptjeiket is gyártották. Valójában az ezredes soha nem osztotta meg titkos receptjét, hogy senki se tudja meg a versenytársaknak eladni a pontos keveréket. Ehelyett ő és Claudia becsomagolták a híres gyógynövényeket és fűszereket, és maguk szállították ki más franchise-okhoz.

Lapozz tovább!

Oldalak

Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.