Halak potyogtak az égből egy kisvárosban - te is lehidalsz a jelenség magyarázatától

Ritka, de nem példa nélküli jelenség
A legvalószínűbb, hogy a piciny testű halakat egy tornádó kapta fel, így emelkedhettek az égbe, majd hullottak alá a texarkanai lakosok legnagyobb megdöbbenésére. Ezt egyébként a texasi kisváros önkormányzata tudatta a helyi polgárokkal. Közleményükben mellesleg arra is kérték a helyieket, hogy - amennyiben módjukban áll - osszanak meg minél több "halas fotót" a közösségi médiában.
A texarkanai önkormányzat szóban forgó Facebook-bejegyzése szerint az elsőre már-már apokaliptikus jelenségnek neve is van: "állati eső". Hozzáteszik: az ilyesmi viszonylag ritkán következik be, a mostani eset is a kevés kivételek sorát gyarapítja.
Texarkana egyik lakosa egyébként úgy nyilatkozott a CNN KSLA nevű leányvállalatának, hogy menő volt látni az égből aláhulló halakat, ráadásul kapóra is jött számára az esemény, ugyanis összegyűjtötte az állatokat horgászcsalinak: egy vödörbe helyezte őket, miután észlelte a történéseket. Az Egyesült Államokban öt éve, 2017-ben fordult elő legutóbb hasonló esemény, akkor Kaliforniában vehették szemügyre az emberek, milyen is az "állati eső".
Magát nevezte ki Berlin Barbie-jának - akinek ez nem tetszik, megy tiltóra.






















