Háfra Noémi: Csapatjátékosként egyéni díjat kapni óriási elismerés - Interjú

A tavalyi évben a Femcafe Gála - Az Inspiráló Nők Estje díjátadón Háfra Noémi, junior világbajnok kézilabdázó, az FTC-Rail Cargo Hungaria játékosa vehette át a Leginspirálóbb ifjú sportolónak járó elismerést. A tehetséges élsportolót közel egy évvel a díjazása után kérdeztük meg arról, hol tart karrierje és milyennek látja a jövőjét.

Interjú Háfra Noémivel

Az Inspriáló Nők Gála 2019 - Leginspirálóbb ifjú sportoló kategória győztesével

A 2019-es Femcafe Gála - Az Inspiráló Nők Estje díjátadón egyetlen olyan hölgy volt, aki nem tudta átvenni elismerését, a Leginspirálóbb ifjú sportoló kategória győztese, Háfra Noémi. A tehetséges élsportoló ugyanis az eseménnyel egy időben is egy komoly mérkőzésre készült, így édesanyja képviselte őt a gálán, aki könnyekig meghatódott az eredményen. A magyar bajnok, junior világbajnok már közel hét éve a Ferencvárosban kézilabdázik és vezeti csapatát győzelemre. Kitartása, szorgalma és rátermettsége rászolgált az elismerésre, amit nemcsak a díj kapcsán érezhet magáénak, hiszen rengeteg kis rajongója van, akik miatta kezdtek el sportolni vagy éppen pont kézilabdázni. Egy évvel a díjátadó után arról kérdeztük a gyönyörű sportolót, hogyan alakult az élete a gála után és mik a tervei a jövőre nézve.

Emlékszel arra a pillanatra, amikor kiderült, hogy jelöltek az Inspiráló Nő-díjra?

Hihetetlen érzés volt, mert a csapatsportban szerzett mentalitásom miatt nem is merült fel bennem, hogy valaha egyénileg fogják nézni a teljesítményemet, arra pedig pláne nem számítottam, hogy díjat is kapok majd. Nagy meglepetés volt és őrülten izgatott lettem, hogy végre megmutathatom a nőiesebb oldamat. Élveztem a készülődést, a fotózást, a csinos ruhákat, amiket a styisttal válogattunk, a szép frizurát, amit a szinte mindig összefogott hajamból varázsolt a fodrász, nem beszélve a káprázatos sminkről. Élsportolóként nem sokszor van lehetőségem arra, hogy megmutathassam a csajos oldalamat, úgyhogy a díjon túl ezért is nagyon hálás vagyok ennek a rendezvénynek.

A gálára a kötelességeid miatt személyesen nem tudtál eljönni, így édesanyád vehette át a díjadat. Milyen érzés volt, amikor először megfoghattad a szobrocskát?

Leesett az állam! (nevet) Leírhatatlan, hogy mit éreztem akkor, kicsit meg is könnyeztem. Elsősorban arra emlészem, hogy anyukám csillogó szemekkel meséli, hogy kezet fogott a színpadon Risztov Évával, mivel ő adta át neki a díjat. Neki is fantasztikus élmény volt, hogy végre nem csarnokból csarnokba szalad utánam, hanem egy olyan nívós rendezvényre kapott meghívást, ahol csinos ruhában, nőcisen kellett megjelennie. Sokáig tartott, mire tényleg felfogtam, hogy enyém ez a díj. Többször is meg kellett néznem és mantráztam magamnak anyukám szavait, hogy mennyire büszke rám. Hatalmas tömeg támogatott, a közösségi média valósággal felrobbant a jelölésem kapcsán, amikor pedig kiderült, hogy győztem, óriási szeretet kaptam tőlük is. A csapattársaim véleménye is fontos számomra, szerencsére ők is nagyon örültek a sikeremnek. Egyébként hamarosan elkészül a vitrines szekrényem, oda fogom majd betenni a többi serleg és érem mellé.

A kitartásod kifizetődött, pedig az élsportoló lét egy kőkemény daráló. Sosem akartad abbahagyni?

Két évvel ezelőtt olyan érzésem volt, hogy minden sikerülhet. Nem ismertek annyira az ellenfelek, tudtam változtatni a technikámon, meglepetést okoztam számukra. Tavaly azonban egyre inkább úgy éreztem, hogy fogy körülöttem a levegő, mert felfigyeltek rám, videókban elemezték a stílusomat és próbáltak túljárni az eszemen. Az elmúlt félévben emiatt volt egy nagyobb elakadásom. Sokszor úgy mentem haza, hogy sírtam az anyukámnak, mert úgy éreztem, hogy elfáradtam. Állandó megfelelési kényszer volt bennem, fájt mindenem és belefásultam a tehetetlenségbe. De talán sosem fogalmazódott meg bennem az ténylegesen, hogy befejezzem.

Mi tudott segíteni neked a nehézségek leküzdésében?

Egyfelől ott volt a töménytelen sok edzés, rengeteg meccs, ami nem hagyta, hogy túl sokáig elmerülhessek ezekben az érzésekben. Nagyon sokat segített anyukám törődése is. Volt egy holtpont, amikor rájöttem, hogy ebből elegem van, nem tehetem ezt magammal. Magamba néztem és tudtam, hogy én ezt szeretem, a kézilabda az én utam, ezért mosolyogni fogok a pályán és nem hagyom, hogy a stressz és a nehézségek gátat szabjanak annak, hogy megvalósítsam az álmaimat.

Leadfotó és fotók: Femcafe.hu / Kunos Attila