Lifestyle

A te gyermeked hol tölti a nyári szünetet? Engedékenyebbek a szülők, ha tudják, bármikor elérhető a gyermekük

A vakáció közel felét, vagyis több mint egy hónapot program nélkül töltenek otthon idén nyáron a gyerekek – egyebek közt ez derül ki a Yettel és az Xplora közös, reprezentatív kutatásból, amely többek között azt is vizsgálta, hogy a szülők miként oldják meg gyermekük elhelyezését a nyáron. A válaszok alapján az is kiderült: a mai szülők gyerekkorukban sokkal nagyobb szabadságot kaptak, mint a mostani gyerekek, viszont azoknak a gyerekeknek, akik bármikor elérhetőek – akár mobilon, akár karon viselhető okoseszközön – nagyobb önállóságot adnak a szülők.

5 hetet lesznek otthon

A kutatás kérdéseire adott válaszok alapján az is kiderült: a mai szülők gyerekkorukban sokkal nagyobb szabadságot kaptak, mint a mostani gyerekek, viszont azoknak a gyerekeknek, akik bármikor elérhetőek – akár mobilon, akár karon viselhető okoseszközön – nagyobb önállóságot adnak a szülők.A nyári szünidő 11 hetéből összességében átlagosan 5 hetet lesznek úgy otthon a gyerekek, hogy nem szerveznek nekik külön programot, tehát sem tábor, sem a nagyszülők, sem családi nyaralás nem színesítik a vakációt– derül ki a friss országos reprezentatív kutatásból, amelyet 5-11 éves, többnyire alsó tagozatos gyerekek szülei körében végeztek. Ennek legfőbb oka, hogy a szülők sok esetben a home office miatt egyébként is otthon vannak, így meg tudják oldani a felügyeletet, de sajnos szerepet játszik az is, hogy a plusz elfoglaltság szervezését anyagilag nem engedhetik meg maguknak.

A szünidei programok tekintetében a családi nyaralás áll az első helyen: a válaszadók visszajelzései alapján a gyerekek bő háromnegyede (77%) tud majd így kikapcsolódni. A nagyszülőknél is komoly forgalom várható, ötből három család (58%) vesz igénybe nagyszülői segítséget akár hosszabb időre a vakáció alatt. Népszerű programnak ígérkeznek emellett a napközis táborok is; a szülők mintegy fele (48%) biztosan élni fog e lehetőséggel a gyermekei elhelyezésére, míg többnapos ottalvós táborba várhatóan csak az 5-11 éves gyerekek 15%-át íratják be.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hívogató táborok

A valamilyen táborban résztvevő gyerekek körében a legnépszerűbb a sport-, illetve edzőtáborok (a válaszadók 37%-a vesz részt ilyen tematikájú táborban), majd a kaland-, és élménytáborok (29%), az alkotó, kreatív tematikájú táborok (24%), valamint az Erzsébet táborok (18%) következnek. Azok a lehetőségek, amelyek valamilyen digitális tudáshoz, tanuláshoz kapcsolódnak, egyelőre kevésbé népszerűek itthon (7%), de már közkedveltebbek például a hagyományőrző táboroknál (5%).

Lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Egészség
A vércsoport olyan biológiai tulajdonság, amelyet a születésünk pillanatában kapunk, és amely egész életünkben velünk marad, és akár a szívünkre is hatással lehet.
Lifestyle
Egy inspiráló beszélgetés vagy új kapcsolat további lendületet adhat a Halaknak. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Egy születésnapi zsúron döbbent rá az egyik édesanya, hogy barátnője lánya kísértetiesen hasonlít rá. A DNS-teszt megrázó igazságot tárt fel: a kórházban véletlenül elcserélték a két csecsemőt.
Lifestyle
A Ráknál olyan helyzet alakulhat ki, ahol választania kell aközött, amit szeretne, és amit helyesnek érez. Olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gal Gadot ismét bebizonyította, hogy a vörös szőnyegen is igazi díva: legutóbbi megjelenésén egy lélegzetelállító estélyivel vonzotta magára az összes tekintetet.
Lifestyle
A Ráknak most érdemes hosszú távú terveket készítenie, mert a tudatos építkezés meghozhatja a gyümölcsét - íme, szeptemberi előrejelzésünk karrier fronton.