Lifestyle

Szabadon engedték a rettegett maffiafőnököt, aki több mint száz ember haláláért felelős

Rengeteg vér tapad a kezéhez az olasz Giovanni Bruscának. A maffiózót életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, ám mindössze 25 év után szabadon engedték.

25 év börtön után szabadlábon a maffiózó

A szicíliai maffia hidegvérű gyilkosa volt Giovanni Brusca, aki több mint száz gyilkosságot vállalt magára, köztük egy tizennégyéves fiú meggyilkolását, akit két évig tartott fogva, majd megfojtotta és a testét savban feloldotta. A fiú egyetlen „bűne” az volt, hogy az apja, miután elhagyta a bűnszervezetet, a maffiáról jelentett. A kegyetlen vérbosszú mellett a Cosa Nostra nevű maffiacsoport jelentős és hírhedt alakjának keze a feltételezések szerint még több, akár 150 gyilkosságban is benne volt.

Bruscát végül 1996-ban tartóztatták le, négy évvel azután, hogy 500 kilogramm robbanóanyaggal felrobbantotta a palermói repülőtérről a városba vezető autópálya egy szakaszát, amikor Giovanni Falcone bíró, a maffiaellenes küzdelem egyik legfontosabb alakja ott haladt el páncélozott autóban. A merényletben meghalt Falcone, a felesége és az őket kísérő három rendőr.

Elfogását követően „megbánást tanúsított”, és együttműködött az igazságszolgáltatással: fontos információkkal segítette az olasz rendőrséget további maffiózok elfogásában és támadások megakadályozásában. Ez is közrejátszhatott abban, hogy Bruscát – akit már korábban is kiengedtek rövidebb időszakokra a börtönből –, bár életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, 25 év után kedden mégis szabadon engedték a most 64 éves bűnözőt, miután a börtönbüntetését 30 évre csökkentették – adta hírül a Reuters. További négy évig még feltételes szabadlábon lesz.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A hír érthető módon hatalmas felháborodást váltott ki Olaszországban, elsősorban az áldozatok családjai tiltakoztak ellene, de vezető olasz politikusok is felemelték a szavukat a döntés ellen. Sokan bírálták, hogy egy ilyen kegyetlen gyilkos hasznot húzott egy olyan törvényből, amely csökkenti az igazságszolgáltatással együttműködők büntetését, amelynek Falcone is nagy védője volt.

Némi malíciával akár azt is mondhatnánk: Indiában hagyománya van annak, hogyan kell percek alatt megmenteni egy kudarcba fulladt esküvőt.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A csalók egyre rafináltabb módszerekkel próbálják megszerezni az emberek banki adatait, és már olyan helyzeteket is kihasználnak, amelyek teljesen hétköznapinak tűnnek. Egy parkolásnál például néhány...
Egészség
Bizonyos készítmények mellett nagyobb odafigyelés szükséges a hőhullámok idején - cikkünkben most eláruljuk, melyek ezek.
Sztárok
George Russell számára az idei nyári szünet nemcsak a Forma–1-es szezon közbeni pihenésről szól: a Mercedes brit sztárja fontos magánéleti mérföldkőhöz érkezett. A versenyző hat év együttjárás után...
Sztárok
A Habsburg család története évszázadokon át összefonódott Európa sorsával, és bár a monarchia ma már a múlté, leszármazottaik továbbra is nagy érdeklődést keltenek. Közéjük tartozik Habsburg Eleonóra...
Lifestyle
A Mérleg a héten közelebb kerülhet annak megértéséhez, hogy miért ismétlődnek bizonyos minták. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A mai nap megmutathatja, hogy a szabadság és az elköteleződés nem feltétlenül zárják ki egymást - olvasd el napi horoszkópod te is!