Lifestyle

Friss felmérés! A magyar nők 80 százaléka él stresszben

A magyarok háromnegyede érzi úgy, hogy túl sok stressz hatása alatt él, ezen belül is elsősorban a nőket érinti ez a probléma - derült ki egy friss felmérésből. A feszültséget a legtöbben a hobbijuk űzése során vezetik le, de a megkérdezettek közel egytizede gyógyszerekhez is nyúl.

Nagy a nyomás a magyarokon
A 18-64 évesek háromnegyede látja úgy, hogy gyakran éri túl sok stressz a mindennapokban, közülük 22 százalék folyamatosan túl nagy nyomás alatt érzi magát – derült ki a KutatóCentrum felméréséből. Mindössze a megkérdezettek 2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy sosem érzi magát túl stresszesnek.

Inkább a nők panaszkodnak a sok feszültségre, mivel a „gyengébbik” nem majdnem 80 százaléka érzi legalább gyakran úgy, hogy túl sok stressz éri a hétköznapokban, míg a férfiaknál ez az arány 70 százalék.
„Ha a korosztályokat vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy egyedül az 55 év felettiek veszik kicsit könnyedebben a mindennapokat” – mondta el Sütő Anna projekt menedzser. „Mivel ebben a korosztályban jellemzően már nyugdíjasok is vannak, az eredmény azt sugallja, hogy a stressz egyik legfőbb forrását a munka jelenti” – tette hozzá a kutatási szakember.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A hobbiba menekülünk
A válaszadók többségének (91%) van bevett módszere a feszültség levezetésére. A legtöbben (76%) a szórakoztató kikapcsolódást választják, a második helyezett sporttal ugyanakkor már csak a megkérdezettek 28 százaléka vezeti le a feszültséget. A különböző szerek használata sem ritka: 18 százalék szed vitaminokat vagy étrend-kiegészítőket, 12 százalék bízik a gyógyteákban, míg 8 százalék gyógyszert is szed a stressz kezelésére.

A nemek között nem csak a stressz érzékelésében, de annak kezelésében is különbség mutatkozik: míg a nők nagyobb arányban keresnek maguknak olyan hobbit, ami kikapcsolja őket, addig a férfiak körében másfélszer annyian választják a sportot (35%) a feszültség levezetésére, emellett a vitaminok és étrend-kiegészítők is népszerűbbek a körükben (21%).

A kutatás hátteréről
A cikk adatai a KutatóCentrum kutatásának eredményein alapulnak, mely 2012. augusztus 31. és szeptember 4. között online adatfelvétellel zajlott. A villámkutatásban 1015-en vettek részt, a minta kor és nem tekintetében reprezentálja a hazai 18-64 éves magyar lakosságot.

Forrás: www.kutatocentrum.hu

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...
Lifestyle
Az Ikrek egy őszinte vallomásnak is szem- és fültanúja lehet a mai napon - olvasd el napi horoszkópodat te is!