Folyik a nyálad alvás közben? Akár súlyos betegség is állhat mögötte

Az éjszakai nyáladzás elég gyakori és általában ártalmatlan jelenség, de ha tartósan fennáll vagy kellemetlenséget okoz, érdemes utánajárni a kiváltó oknak.

Éjszakai nyáladzás okai

Ébredtél már valaha úgy, hogy nedves foltot találtál a párnádon? Ha igen, nem vagy egyedül – ez a reggeli nyálfolt gyakori, és sokak számára ismerős jelenség. Bár elsőre kissé kínosnak tűnhet, az alvás közbeni nyáladzás nem feltétlenül jelez problémát, sőt, az esetek többségében teljesen természetes testi folyamat eredménye. Az emberi szervezet ugyanis nem csak nappal, hanem éjszaka is termel nyálat, hogy megőrizze a száj és a torok egészséges nedvességtartalmát, azonban a túlzott nyártermelés hátterében komolyabb okok is állhatnak. Az alvás közbeni nyáladzás akkor fordul elő, amikor túl sok nyál termelődik, a szervezet nem tudja megfelelően visszatartani a nyálat a szájüregben, vagy a nyelési folyamat valamilyen okból akadályozott. Az, hogy milyen testhelyzetben alszol, nagyban befolyásolja, mennyi nyálat találsz reggel a párnádon. Ha valaki háton alszik, a gravitáció segít abban, hogy a nyál a szájban maradjon vagy lejusson a torokba. Ezzel szemben oldalt vagy hason alvóknál a gravitáció lefelé húzza a nyálat, ami könnyebben kifolyhat a szájból és így nedves foltokat hagyhat a párnán. Azok, akik nyitott szájjal alszanak oldal- vagy hason fekve, még inkább hajlamosak lehetnek nyáladzásra. Ha magadra ismersz, érdemes lehet megfontolnod a háton alvást, ami segíthet csökkenteni ezt a problémát.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Kattints a galériára, ahol utánajárunk, mikor tekinthető az éjszakai nyáladzás normálisnak, és mikor érdemes orvossal konzultálni:

Lead kép: 123rf, forrás: Sleep Foundation

Oldalak

Sztárok
Erzsébet királynő és unokája, Harry kapcsolata hosszú éveken át különlegesnek számított, ám az utolsó közös emlékekre végül már egészen más körülmények között került sor. A sussexi herceg később...
Sztárok
Kamilla királyné öltözékének minden részlete tudatos választás, a skóciai Királyi Héten pedig egy csaknem százéves ékszerrel tisztelgett a néhai II. Erzsébet emléke előtt.
Lifestyle
Az Oroszlán hatalmas meglepetésben részesülhet: egy régóta őrzött titok vagy elfojtott érzés felszínre kerülhet. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Lifestyle
A közel-keleti gasztronómia egyik legismertebb hozzávalója már nemcsak az ételekben, hanem a kávékban is egyre népszerűbb. Bársonyos állaga és gazdag ízvilága miatt sokan úgy vélik, egészen új...
Utazás
Van, hogy egy fogás csábító az étlapon, de amikor kihozzák, hatalmas csalódás éri a vendéget.
Lifestyle
A nokiás Snake története nemcsak egy játék születése, hanem egy korszaké is.