Lifestyle

Sztárvendégek, szakmai előadások, lélekemelő beszélgetések - Ilyen volt az Anya jól van(?) konferencia az anyai kiégésről

Felemelő és elgondolkodtató előadásokkal, valamint kerekasztal-beszélgetésekkel teletűzdelt délutánon vehetett részt, aki ellátogatott május 23-án, csütörtökön délután a budapesti MagnetHázba, ahol a Femcafe és a P&A Productions közös szervezésében megtartottuk az első Anya jól van(?) konferenciát, amely az anyai kiégés, az anyai öngondoskodás témáját járta körül.

Édesanyának lenni sokak számára az egyik legcsodálatosabb dolog a világon. Mindemellett évszázadok, sőt, talán évezredek teltek el úgy, hogy az anyaságról csak mosolyogva, boldogan illett megnyilvánulni. Szerencsére korunk társadalmának női elkezdték letenni ezt a rájuk rótt terhet és mernek nyíltan beszélni arról, hogy az anyaság nemcsak babaillatból és gyermekkacajból áll. Édesanyának lenni kemény munka, embert próbáló feladat, amely a mentális egészségre is hatással van. Női portálként mindig is központi témáink között szerepeltek a lelki egészség és az anyaság kérdései, így felismertük, hogy az anyai kiégés témáját - amely egyre több nőt érint - nem elég az online tér keretei között tárgyalni. A Femcafe és P&A Productions közös szervezésében létrehoztuk az Anya jól van(?) konferenciát, amely az édesanyák mentális jóllétének témáját járta körül szakmai előadásokkal, beszélgetésekkel, sztárvendégekkel.

Május 23-án délután négy óra előtt nem sokkal már egymásnak adták az Andrássy út 98. bejáratának kilincsét azok az édesanyák, akik konferenciánkra érkeztek. Nemcsak a gyönyörű májusi napsütés tette emelkedetté a hangulatot, hanem azok a fantasztikus női energiák is, amelyeket már az első pillanattól érezni lehetett a MagnetHáz barátságos és fesztelen tereiben. A konferencia kezdésére aztán már mindenki aktívan figyelt a színpadra, amelyen először Szajki-Vörös Adél újságíró, forgatókönyvíró, a P&A Productions társtulajdonosa vezette fel az izgalmas délután programját, majd átadta a mikrofont Peller Mariann műsorvezetőnek, az esemény háziasszonyának.

Mariann első beszélgetőpartnere hazánk egyik legnépszerűbb szerzője, Rácz Zsuzsa írónő volt, aki 2002-ben adta ki a mára kultuszkönyvvé vált regényét Állítsátok meg Terézanyut! címmel. Legújabb kötete 2023 őszén debütált; a Kovácsné kivan épp arról szól, vajon a korábbi mű szabadelvű szingli főszereplője megtalálja-e magát a hagyományos női szerepekben és meddig bírja a nyomást a tőle elvárt szuperanyu-bőrben. Zsuzsa a karakteren keresztül az anyai kiégés témájával foglalkozik művében, amelyről elmondta, hogy rengeteg kutatómunkát végzett azért, hogy hitelesen adhassa át, milyen nehézségekkel szembesülnek az édesanyák - akár saját otthonukban, akár a munkaerőpiacon -, amely végül a burnouthoz vezethet. A kötetlen, szókimondó beszélgetés során Peller Mariannal beavatták a közönséget a kiégéssel kapcsolatos saját személyes élményeikbe és tapasztalataikba, megadva ezzel a délután oldott hangulatát.

Ezt követően neves szakemberek léptek a konferenciaterem színpadára, hogy egy kerekasztalbeszélgetésen boncolgassák az anyaság napos, illetve kiégett oldalának témáját. Kerekes Viktória (life coach), Vida Ági (kismamablog, babalélektani szakértő), Dr. Szijjártó Linda (pszichológus, szervezetfejlesztő) és Werner-Tóth Zsuzsi (anyai kiégés specialista, a mombalance.hu alapítója) saját tapasztalataikkal és szakmai tudásukkal járultak hozzá ahhoz, hogy létrejöhessen a társadalmi érzékenyítés, a szakmai összefogás az anyai burnout témájában. A szakértők természetesen jó tanácsokkal is szolgáltak a jelenlévőknek akár a megelőzéssel, a felismeréssel és a gyógyulással kapcsolatban.

Az előadások szüneteiben vendégeink megtekinthették különböző, a témához kapcsolódó kiállítók standjait, akik babagondozási termékektől a masszázson vagy coachingon keresztül izgalmasabbnál izgalmasabb termékekkel várták az érdeklődő édesanyákat. A szünetekben a feltöltődést és felfrissülést a Fruttamax gyümölcsszörpjei, valamint a HELL energiaitalai biztosították.

A folytatásban Juhászné Molnár Marianna sugárzás-egészségi szakértő, kutató beszélt arról, milyen hatással vannak a digitális eszközök az életünkre és hogyan befolyásolják testi-lelki egészségünket. A továbbiakban Stumpf Zsuzsanna személyiséségfejlesztő terapeuta előadását hallgathatták meg a résztvevők. Megható, személyes példáját sokan megkönnyezték a közönség soraiban. Megtudhattuk tőle, milyen út vezethet a kiégéshez, melyek a burnout tünetei, milyen lehetőségek vannak a megelőzésre, illetve a már kiakalult kiégés terápiás lehetőségeiről is beszélt.

A délután zárásaként sor került az egyik legizgalmasabb és legelgondolkodtatóbb beszélgetésre: Jakupcsek Gabriella, elismert író, újságíró, televíziós szakember megosztotta tapasztalatait arról, hogyan látja ő az anyai kiégés témáját. Elárulta, őt sosem érintette ez a probléma, amely egyrészt pörgős személyiségének, másrészt a szigorúan felállított határainak is köszönhető, azon túl, hogy segítsége is volt gyermekei nevelése során. Szajki-Vörös Adéllal beszélgetve kitértek arra is, hogyan látja Gabriella a generációs különbségeket a gyermekek nevelésében és hogy milyen egyszerre nagymamának - hiszen két felnőtt fiának már saját családja van - és egy kamaszlány édesanyjának lenni. A jelenlévők számára rengeteg tanulsággal szolgált az eszemcsere, amely minden bizonnyal további gondolkodásra készteti majd részt vevő édesanyákat és nagymamákat.

A program végén nyereménysorsolás következett: az eseményt támogató Rossmann jóvoltából kisorsolhattunk 3 db 50 ezer Ft értékű ajándékutalványt, amely egy évig használható fel a drogériahálózat üzleteiben. Ezen kívül még számos nyeremény gazdára talált, amelyet a kiállító partnereink ajánlottak fel a jelenlévők számára. Az eseményt látogató vendégek mindegyike hazavihetett egy Rossmann ajándékcsomagot, illetve az rendezvényt támogató Vintage Beauty is kedveskedett számukra meglepetéssel.

A délután folyamán mind a vendégektől, mind az előadóktól megannyi pozitív visszajelzést kaptunk, így bízunk abban, hogy konferenciánkkal hozzájárulhattunk, hogy közösen ledönthessük a tabukat az anyai kiégés témájában és elinduljon a társadalmi párbeszéd ezen a nagyon fontos területen. Köszönjük a részvételt támogatóinknak, a meghívott szakembereknek és venégeinknek. Hamarosan újra találkozunk!

Az esemény támogatója a Rossmann, a FruttaMax és az SHS System.

Kattints a további képekért!

Oldalak

Video Visszatérés a munkába kisgyerek mellől - tippek a szakértőtől
Lifestyle
Sztárok
Gene Hackman január 30-án ünnepelte 94. születésnapját. A kétszeres Oscar-díjas színészóriás az ezredforduló utáni években elégelte meg Hollywood cukorhabos zsizsegését, és úgy döntött, nyugdíjba...
Lifestyle
Nem tudsz és nem is szeretnél lemondani a kedvenc gyorséttermi sült burgonyádról, de tudod, hogy ideje egészségesebb verzióra váltanod? Akkor van egy szuper tippünk számodra!
Lifestyle
Pénzügyi útmutatásra, tanácsra lenne szükséged, de nem tudod kihez fordulj? Az alábbi három csillagjegy tökéletes választás lehet, ők ugyanis kiemelkedően jól bánnak a pénzzel.