Így könnyítsd meg a reggeli elválást az óvodánál
Mostanra sokan túl vagytok már az óvoda második hetén. Egy csomó tapasztalattal gazdagodtatok és reméljük, hogy jó élményekkel is a torokba gubózosokon túl... Ebben a cikkben pár apró tippet gyűjtöttem össze annak érdekében, hogy minél könnyebben induljanak a reggeleitek a kicsikkel. Ér személyre szabni.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.
A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
Az apró rutinok biztonsággal keretezik az új élethelyzeteket. Érdemes minden reggelbe beiktatni ugyanazok a mozzanatokat – tevékenységeket, kérdéseket, gesztusokat –, ugyanígy a délutáni újratalálkozásokkor is.
Ha nehéz az elválás...
Akkor bátran adjuk át a gyereknek az irányítást, de ne felejtsük, hogy a keretek megtartása a mi dolgunk! Az irányítás átadása alatt azt értem, hogy vonjuk be őt egy kérdéssel: „Hogy szeretnél elköszönni tőlem? Legyen úgy, ahogy te szeretnéd. Három puszival, pacsival...? Találd ki és úgy lesz! – Ha nincs hozzászokva ahhoz, hogy ilyen módon bevonjuk a helyzetek alakításába, vagy annyira ellenkezik, akkor nem kell erőltetni: „Jó, úgy látom, hogy még nincs ötleted. Akkor gyere, válassz! – felvillantom az öt ujjamat előtte és elsorolom a lehetőségeket – Itt lakik 2 puszi és egy ölelés, itt 3 puszi és egy homlok összeérintés, itt a nagyölelés, aztán gyors befutás a csoportba, itt lakik egy fülhúzás – Nézzünk meglepetten, hogy ki a manó választhatja ezt?! Nevetni fog rajta, ami jó, azzal is oldódik. „Húúú, itt meg egy puszi-pacsi és nyomás a csoportba!” Ha még ebből sem akar választani: „Értem, rajtam a sor, te majd holnap szeretnél választani. Akkor én a két puszi egy ölelést választom csak vigyázz, nehogy túl sokáig öleljelek! – ha benne van a játékban a kicsi, akkor erre valószínűleg ő fog lehámozni magáról bennünket nevetve. De ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, akkor ne kínáljuk meg a hosszan ölelés lehetőségével. Másnap már odafele felvethetjük: „Azon gondolkodom, hogy tudsz-e annyiféle elköszönést, hogy minden napra jusson egy másik?” vagy „Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ma melyik elköszönést fogod választani! Ez az én reggeli meglepetésem.”
Amikor nem válik be semmi...
Van az úgy, hogy nem jön be neki egyik játékunk sem, amivel megkínáltuk. Valamiért nem jött létre a kapcsolódás. Lehet azért, mert mi sem voltunk benne igazán, csak a saját szorongásunkat próbáltuk leplezni vele. Ezesetben – másnap – keljünk föl korábban, hogy legyen pár nyugodt percünk a bennünk kavargó érzésekre. Lehet sírni is, ha kibuggyan! Tudatosítsuk magunkban, hogy ezek csak érzések, amiket valamilyen félelem, aggodalom táplál. Hogy csillapodjanak, a szeretet érzésének növekedésére gondoljunk! Vegyünk pár mély levegőt, nyújtózzunk egyet és öleljük át magunkat (jobb kar átfonódik a bal váll-lapocka irányába, alatta meg a bal kar kulcsolódik át a jobb vállhoz). Ha kényelmes, akár ültünkben előre is dőlhetünk a térdünkre hajtott fejjel. Ez a póz nyugtatóan hat a testünkre. Lélegezzünk párat csukott szemmel, aztán fölegyenesedve csaljunk mosolyt az arcunkra! És fussunk neki egy újabb reggelnek, amikor a figyelmünket már nem fogják elterelni a bennünk kavargó érzések arról, ami a feladatunk: hozzásegíteni a gyerekünket ahhoz, hogy önként besétáljon a csoportba.
Meglehet, a kicsi figyelme volt máson, azért „nem ment át” neki a próbálkozásunk. Ami viszont jó jele annak, hogy nincs 100%-ig ránk tapadva, mert kimozdítható a figyelme, felkelthető a kíváncsisága. Ez esetben nem fontos arra törekednünk, hogy magunkra vonjuk a figyelmét, vélhetően a jelenlétünk nyújtotta biztonságból szeretné még kémlelni a többieket. Jól fog jönni, ha egy ponton majd elindulnak a többiek is befelé vagy az óvó néni hívja: „Most már mehetsz bent is körülnézni! Hallod? Már mennyien bent vannak! Vajon ki mivel játszik? Csak te tudod megnézni! Én nem vagyok ovis már.”
Fontos, hogy csak abban adjunk választási lehetőséget, amit ő maga el tud dönteni. Azt még nem tudja felmérni, hogy ezek az elválások idővel – akár meglepően gyorsan – egyre könnyebben mennek majd. Nincs még elég tapasztalata arról, hogy az ovis napoknak is beáll majd a ritmusa, le lesz foglalva, új dolgokat tanul, játszik a kortársaival, és mi mindig biztonsággal érte megyünk. Aztán jön a hétvége, amikor meg együtt leszünk. (Aztán jönnek a „taknyos” hetek, amikor ugyanúgy otthon lesznek velünk, hamarabb is, mint gondolnánk!) Elmondhatjuk nekik ezeket minden nap, de a legtöbbet azzal teszünk értük, ha mindez bennünk érik bizonyossággá, mert onnantól kezdve képesek leszünk arra, hogy megértsük mindazt, ami bennünk zajlik anélkül, hogy átvennénk tőlük. Ha értjük, hogy mi zajlik a gyerekben, akkor tudunk rugalmasan reagálni rá. Ha értjük és emiatt rettenetesen megsajnáljuk, elviselhetetlen aggodalom tör ránk, elönt a pánik, azzal ő még nincs kisegítve. Látni a tágabb képet, csak a felnőttek kiváltsága.
Egy apró, új szokás, ami nagy beszélgetéseknek ad majd teret
Ahogy korábban a bölcsizés pár hónapja alatt, úgy az óvodakezdéskor is kialakítottuk azt a szokásunkat, hogy hazafelé leülünk egy padon. Egy évvel korábban ez még új zajlott, hogy eltoltam babakocsiban a szomszédos nagy épület lépcsőjéig, amivel szemben – mondanom sem kell – pazar kilátás nyílt egy autómosóra. Én leültem a lépcsőre, ő a babakocsiban eszegetett, amíg elmeséltem, mit csináltam, amíg külön voltunk. Jó darabig csak én számoltam be a délelőttömről. Aztán egyik alkalommal, amikor épp feladtam volna „az egyszemélyes rituálém”, „Anyaaaaa, a megálló!” rikkantott a babakocsiból, ahogy elhaladtunk a lépcső mellett. Onnantól kezdve minden nap megálltunk, és egyre több mindent tudtam meg a délelőttjeiről.
Neked is segíthet egy megálló, mielőtt érte mész. Próbáld ki, hogy tudatosan ülsz két percet még az autóban, vagy az ovi felé haladva adsz időt magadnak „lehangolódni” a munkáról, a korábbi elfoglaltságodról és ráhangolódni a délutáni „szülőmódra”. Nekem minőségbeli változást jelentett ahhoz képest, amikor rohanva érkeztem meg, és egy éppen elfáradt (megbántott, felmérgesített, megsértődött) gyerek fogadott. Mindenre számítottam – vágytam is volna –, csak arra nem!
![anya lánya buszmegálló beszélgetés](/sites/default/files/images/anya_lanya_megallo_123rf.webp ""Onnantól kezdve minden nap megálltunk, és egyre több mindent tudtam meg a délelőttjeiről."")
Az újratalálkozás (mérsékelt) öröme
Épp annyira fontos üzenete van annak, ahogy elhozzuk a gyereket az intézményből, mint ahogyan odavittük. Úgy nem fog működni, ha reggelente kiül az arcunkra a lelkiismeret-furdalás, miközben arról beszélünk, hogy „milyen jó lesz neked az oviban!”, és délután megsajnálva öleljük magunkhoz, hogy „végre velem vagy!” (Olyat is hallottam már kibuggyanni, hogy „Végre visszakaptalak!”) Nehéz az érzéseinket megregulázni. Ezért nyugodtan adjunk magunknak pár percet mielőtt érte megyünk, hogy megtaláljuk a pozitívumait annak, hogy őt odavisszük. És ne neki bizonygassuk, hanem magunkban tudatosítsuk, mert csak ez tud a segítségünkre lenni abban, hogy őt is a helyzet jó oldala felé fordítsuk – a másik fele így is, úgy is a mi dolgunk.
Ha úgy érzed, hogy nálatok sok minden másként alakult, mint ahogy tervezted, ezért mostanra bizonytalannak érzed magad, túl sok aggodalom kavarog benned, akkor szeretettel ajánlok konzultációs lehetőséget online, aminek keretében kommunikációs és mentálhigiénés tanácsadó szakember, „Peaceful Parenting” oktatóként leszek segítségedre abban, hogy rátalálj a saját megoldásotokra. Részleteket megtalálod a Kapcsolódó Körök oldalon!
Sokat gondolok most rátok, kedves beszoktatós szülők! Látlak benneteket reggelente szembejönni, amikor én már az iskola felől jövök visszafelé. Eltelt az első hét. Legtöbbetek oldalán vidáman lengenek a kis cofik, susog a tüllszoknya a gumicsizma fölött. Vannak mélyre húzott siltessapkák, Matchbox a marokban. Akárhogy is telt eddig az első hetetek, vélhetően eljön egy olyan időszak, amikor „Nem akarok menni az ovibaaa!” – toppant, pityereg, durcázik vagy oldaladba bújik az egyméterkéd. Kisóvodás volt az enyém is, amikor összeírtam az alábbiakat erre válaszul. Nekünk bevált.
Leadfotó/Fotók: 123rf.com
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
