„A haj egy nyelv, egy jel, egy trófea”
Egy Los-Angeles-i fotógráfust idézek a címben, akire hosszas böngészés során bukkantam rá. Tanulmányok után kutattam a hajhoz fűződő összetett kapcsolatunkról, amit nőként a saját (fej)bőrömön is érzékelek. A lányos anyukák testközelből kísérhetik a folyamatot, amint kipattan az első kis fésűk, csattok, hajdíszekkel. Ahogy a fiúcskáknál is jellemző egy-egy hajmániás időszak.
Rohina Hoffman Hair Stories című könyvében azt kutatta, hogy mit jelent a haj a különböző etnikumú, egészségi állapotú, életkorú és hátterű nők számára, és hogy megjelenése hogyan mutat túl az egyszerű esztétikán.1 Portréi nyomán rávilágít arra, hogy a haj egy olyan konstrukció, ami „tükrözi az identitásunkat, történelmünket, nőiességünket, személyiségünket, valamint az önbizalomhiány, az öregedés, a hiúság és az önbecsülés legbensőbb érzéseit.”
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.
A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
Kezdjük az identitásnál!
Az első kép, ami most beugrott magamról, egy bilire nyírt hajú kislány zöld overállban. Nem sokkal később a ’80-as évek korszelleméhez híven fölül rövid, alul hosszú, „bundesliga” fazonnal vigyorogtam az ovis jelmezbálon. A fotók tanúsága alapján, első osztályos koromban átvehette a fodrász stafétát anyukám apától, mert onnantól kezdve egészen csinos frizuráim voltak. Igaz, mindig ugyanolyan, mint a szőke nővéremnek, csak barnában. Fülig érő gomba, állig érő porcelánbaba, copfos Heidi, néptáncos parketta fonat. Később már önállóan használtam a nagymamám hajcsavaróit, hogy olyan végtelen hajzuhatagom legyen, mint a Vad angyalnak a sorozatban (shhh!). Nem lett. Amikor tesóm megkapta a Spice Girls kazettát, órákig nézegettük a borítóját – és a lányok haját –, anyukám le is vágta a hajam olyan „tépettre”, mint Mel C-nek. Irtó menő volt! – a saját tervezésű, farmerből varrt nyakpántommal együtt. Néptáncos lányként sokáig ennyi volt a mozgásterem, mígnem kiszaszeroltam, hogyan tudom még az állig érő hajat is fonatba lakkozni, csattozni, úgyhogy onnantól kezdve nem volt akadály.
Amikor egy nő nem elégedett a hajával
Totális hajmánia!
Totális hajmánia Barbie-val! Megérkeztek az új Barbie Totally Hair babák! 4 különböző karakter, vidám, színes ruhák, hajdíszek, kiegészítők és fantasztikus, stílusos, színes, végtelen hajzuhatag!
...akkor valójában az életével sem az. Megkockáztathatjuk ezt a kijelentést? Kétségtelen, hogy lehetnek olyan adottságok e téren is, amivel nehezebb elégedettnek lenni. Sokszor hallottam ezt a „seszínű”, vékonyszálú hajú barátnőktől, de persze ezt mondja a göndör és a szögegyenes hajú is, aki pont ellenkezőjét szeretné annak, amivel meg lett áldva. Ha most visszatérünk Rohina Hoffmanhoz, hogy milyen összetett kapcsolatban állhatunk a hajunkkal, egyértelműnek tűnik, hogy a hajunk „viselése” – most nem csak stílusára gondolok –, már önmagában üzenettel bír. Az, hogy mit teszünk vele, mennyire alakítjuk át az eredetihez képest, milyen gyakran változtatjuk – vagy már 30 éve nem –, mennyit foglalkozunk vele és hogyan viseljük: dobáljuk, csavargatjuk, rágcsáljuk, rendezgetjük.
Mit illik?
A hajnak mély szociológiai gyökerei vannak. Jelezhet egy bizonyos vallási vagy politikai hitrendszert, korlátozhatja társadalmi elvárás vagy az éppen aktuális divat.2 Például mit gondolunk arról, hogy hordhat-e egy ötvenes nő loknikat vagy két copfot anélkül, hogy infantilisnek bélyegeznénk? Rátarti-e az az édesanya, aki nem akar megválni a hajkoronájától kismamaként sem, csak mert azt praktikusabbnak tartják? – inkább továbbra is beiktatja a hajápolásra szánt időt a napirendjébe. És mi a helyzet a rövid hajat kedvelő kislányokkal és a hosszú hajú kisfiúkkal? Érezzük, hogy ezeknek a kérdéseknek csak bizonyos korokban van értelme, és bizony volt, amikor fel sem merültek. Mégis, vérmesen komolyan tudjuk venni egyik-másikat, fejcsóválva, megszólva ítélkezni a nyomukban.
Hosszú hajú fiúk
Nem véletlen kanyarítottam erre a témát. Két évvel ezelőtt a fiam növeszteni kezdte a haját, amiért kapott hideget-meleget a környezetétől. Tőlem is egy-egy hajszárítás alkalmával, amit végigkínlódott: „Te akartál hosszú hajat!” „Akinek hosszú haja van, annak ezt ki kell bírni.” – puffogtam, mert úgy éreztem, hogy a hajmosás, fésülés, szárítás, „Tűrd el a hajad, a szemedbe lóg!”, „Gyere ide, hadd kössem föl elől!” felesleges macera és konfliktusforrás. Míg fel nem tűnt, hogy neki ez pont erről szól! Mást akarni, mint ami addig volt és kiállni a döntése mellett akkor is, amikor a felnőtteknek nem tetszik. Hú, de nehezemre esett teret adni ennek „a függetlenségi nyilatkozatnak”!
Viszont innen közelítve már könnyebben vettem részt a hajcihőben, mert értelmet nyertek a plusz körök. Egy oldalra kerültünk. Helytálló, ha úgy fogalmazok, hogy képessé váltam arra, hogy hisztizés vagy ultimátumok osztogatása nélkül verbalizáljam neki a problémámat azzal, hogy bár hosszú hajat akar, de nem tudja saját magának gondozni. Ahogy el tudtam mondani azt is, hogy leállok a szóbeli fejmosással és gorombáskodással, ami ebből fakadt, mert mérgezi a napjainkat. Belementem, hogy pár hónapig még összedolgozunk ebben is: én segítek rendezni a haját, ő meg nem ellenkezik, vagy ha éppen nem bírja elviselni, hogy én babrálok vele, akkor megpróbálja önállóan. Vagy megegyezünk egy másik időpontban, amikor gyorsan letudjuk a mosást vagy fésülést. Vállalnia kellett, hogy a reggeli felkötés nem lesz egy húsz perces „Gyere már ide!” – „Auu nem akarom!” agyrém, amit letudhatunk egy perc alatt is. Persze nem történt mindig minden így, de már tudtuk, hogy mire törekedjünk. Tisztáztuk a kereteket, amik nélkül csak egyre hevesebb vitáink lettek volna.
Fordítani a dolgok menetén
Lehet, hogy én is túlságosan kötött pályán mozgok, mert az igazat megvallva, önmagában az, hogy neki ez így tetszik, nekem még nem volt elég ahhoz, hogy el tudjam fogadni, hiszen nekem csinált vele több munkát! – így éltem meg a mindennapokban, amikor este nyolckor még a fürdőben hajszárítóztunk télen. De amint megláttam körülötte a kontextust, amiben az ő kis identitásfejlődése ágyazódott a ragaszkodása, az ellenállása, a kitartása mögött, tisztázta a saját szerepemet, így a szülői feladatomat is a témában. Amihez nekem is át kellett lépni a saját árnyékomon. Valószínűsítem, hogy ezek hiánya frusztrált be leginkább. Igaz, felhangnak még ott volt egyik-másik idősebb rokon is, aki mintha kereszteshadjáratot indított volna a hajvágásért, olyan érvekkel bombázták a megingathatatlan unokát. Ami megint csak „intő jel” volt a szemükben – ugyebár –, olyankor vették elő a szülőket finoman, hogy „bezzeg, amikor nekem anyám azt mondta, hogy...” Nem rosszindulatból tették, inkább meggyőződésből. Ez is része volt a sztorinknak, ami egy év leforgása alatt számos tapasztalattal gazdagított nemcsak a saját működésemről, hanem a fiamról is. Mígnem egy őszi napon azzal állt elém, hogy a születésnapján rövidre vághatom a vállig érő haját. „Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.” – summáztam magamban a végsőkig helytálló spártai szavaival.
1,2 https://rohinahoffman.com/hair-stories
Lead fotó, fotó: Pexels /Jonas Mohamadi/
Oldalak
Hirdetés
