Hogyan ne legyen rémálom a családi nyaralás?
Ha rákattintottál erre a címre, akkor minden bizonnyal éltél már rémes nyaralást, amit nem szeretnél idén megismételni. Szuper! Minden esélyed megvan rá, hogy ezúttal másként legyen, ha előre végiggondolod a buktatókat, amik igazán tönkre tehetik a nyaralást. Szerintünk nem a beázott sátor vezeti a listát.
Anyukákkal arról beszélgettünk, hogy ki hogyan szeret nyaralni. Ki hogyan tud kikapcsolódni? És hogyan „bekapcsolódni”, amikor a közös nyaralás alkalmával akár több családnak kell összehangolni az étkezéseket és a programokat? Hogyan tudnánk csak úgy lenni, elengedni és megengedni magunknak a pihenést, mást és másként csinálni, mint ahogyan egyébként szoktunk? – mert abban egyetértettünk, hogy valahol itt kezdődne a nyaralás.
Ne csak nyaraltassunk!
A nővérem fején találta a szöget ezzel a mondásával. Szülőként hajlamosak lehetünk csak „nyaraltatni”, vagyis folyamatosan előtérbe helyezni a gyerekek kívánságát olyannyira, hogy a végén másról sem szól majd a családi nyaralás, mint az ő – vélt – boldogságukról. Az a „vélt” azért került oda, mert mélyen hiszem és tapasztalom, hogy nem csak a fagylalt, pizza, palacsinta mennyiségén múlik a gyerekek boldogsága, meg hogy milyen programokra visszük el őket. Hanem hogy olyan felnőttek vegyék őket körül, akik maguk is vidámak, jól vannak. Mert azok a felnőttek türelmesebbek az ügyetlenkedéssel szemben, nagyvonalúak a fagyis maszatolás láttán, higgadtabban kezelik az érzelmi túlcsordulást, jelenlétük biztonságot ad a lazább napirendi keret nélkül is, vagyis ő hozzájuk lehet kapcsolódni.
Tehát: nyaraljunk!
Barbie
Barbie igazán szuper. Nem csak azért, mert divatos és vidám, hanem azért is, mert már sok-sok éve segíti a lányokat (és a fiúkat is), hogy először eljátsszák, aztán pedig megvalósítsák az álmaikat. Nem véletlenül hirdeti: Lehetnél, ami csak szeretnél.
Vagyis, ha jólesne egy kis pihenés ebéd után, de a gyerekek azonnal fagylaltozni szeretnének, akkor beszéljük meg velük a sorrendet! Nem az a gondos szülő, aki elsőre pattan, hanem aki számításba veszi a saját hogylétét is. Ha tíz perc pihenéstől, három oldalnyi olvasástól vagy akármitől jobb szülő leszel, akkor „tedd töltőre magad!” – ahogy múlt héten Franciska javasolta. Szó szerint mondhatjuk ezt a gyereknek, hogy jobban értse, mire kell várnia ill. mit csinálunk most, ami után majd azt csináljuk, amit ő szeretne. „De addig úgy se hagy békén...!” – mondja a szülő. Tény, a gyerek nem fog békén hagyni, ha már számtalanszor megtapasztalta, hogy némi unszolás árán meggondoljuk magunkat abban a hiszemben, hogy „Ezt még gyorsan letudjuk, aztán utána pihenünk!” Akinek ez ismerős, az azt is tudja, hogy ezzel a hozzáállással estig lehet tologatni azt a tíz percecskét, mert valami mindig közbejön. Kisebb gyerekkel csak a „most”-tal gazdálkodunk. Amit most megtehetsz, ne told későbbre, mert akkor sem lesz feltétlen könnyebb.
A saját határaink tartása nem a többiek feladata
Eszembe jutott egy eseménysor, amikor a nyaralás reggelén tudatosan kellett más irányba fordítanom a figyelmemet, hogy ne sodródjak bele a szokásos napi rutinba ahelyett, amire éppen szükségem és egyébként lehetőségem is lett volna. Nüansznyi dolgok ezek, de most kiemelem, ahogy nyakon csíptem:
„Én ébredtem először a lakóautóban. Épp, hogy kifordulok a „hálóból”, megakad a szemem pár mosatlan tányéron, aztán a dinnyeleves asztallapon az „ebédlőben”, amit jó volna letörölni, mielőtt jönnek a legyek, de nem hagyom eltéríteni magam. Mert abból az lenne, hogy összehajtogatom a megszáradt törölközőket is – végigfut a szemem a fölaggatott textileken –, aztán kirázom a lábtörlőt, ami után kelleni fog a mütyűr seprű, mert minden mocskot beleráztam az ajtósínbe, amitől akadni fog. De akkor már a kinti kempingasztalt is letörlöm, közben kicsit csörömpölök, amire elkezdenek mozgolódni a fiúk, úgyhogy gyorsan lefőzöm a kávém, és mire lehuppannék a napozóágyra, mert többre nem futja, felkelnek.
Közben felült a lábamnál a Matyi kutya, és most kérdőn néz rám azzal a nagy barna szemével. Talán számonkérőn, hogy hova igyekszem nélküle. Vele vidáman futkároznánk a parton, bevinném a vízbe, haverkodnánk más kutyákkal, aztán visszajönnénk, ő visszadöglene a helyére aludni, én éhesen nyitogatnám a hűtőt, amire felébrednének a fiúk. Az a helyzet, hogy Matyi kutya is szépen visszamegy a helyére szunyókálni, mert, ha már most magammal viszem, akkor lőttek annak, amire nekem van szükségem. Rám meg a többieknek lesz hamarosan. Viszünk ma még eleget, Matyika! – suttogom neki-magamnak, és óvatosan behúzom a szúnyoghálót, ő meg lustán elheveredik. Jólesett rátalálni magamban erre a régi tapasztalatra, ami egyenesen levitt a tengerpartra...”
Kevesebb zsörtölődés, több nevetés
A „kellj fel – öltözz már – induljunk el – ne felejtsd el” tanévi körök után nem mindenkinek megy könnyen a lelazulás. Megeshet, hogy eleinte nem, hogy boldognak, hanem még feszültebbnek érezzük magunkat. Az se ritka, hogy melankólia tör ránk a családi nyaralás során. Ilyenkor tisztázzuk magunkba, hogy milyen elvárásokkal érkeztünk a helyzetbe és mit szeretnénk hazavinni magunkkal a szennyes ruhán kívül? Próbálunk-e igazán kapcsolódni a gyerekekkel, a családtagjainkkal, a természettel vagy önmagunkkal? Most legyen rá időnk! Játsszunk össze a párunkkal, akár a többi felnőttel, hogy mindenkinek legyen egy kis szabadsága, még a legkisebb mellől is, hogy visszatérve újra jelen tudjunk lenni olyan szülőként, akivel mi is szívesen lettünk volna gyerekként...! Tudom, hogy az idő az egyetlen dolognak hangzik, amiből sosem elég. A legtöbb szülő a tennivalók hosszú listájával él, és állandóan túlterheltnek érzi magát. De nyár van. A gyerekeink nem lesznek örökké gyerekek. Örülni fogunk, ha úgy gondolhatunk majd vissza erre az időszakra, hogy mi tudtuk, hogyan ragadjuk meg az együtt töltött idő szépségét.
leadfotó: 123rf.com
Oldalak
Hirdetés
