Ti hogy tanítottátok meg a gyereket orrot fújni? – Én így
Ibola! Obasol nekem? – dünnyögte a három éves kislány, és akkorát szívott a nóziján, amitől minden felnőtt rövidzárlatot kapna. Nem is tudom, van-e ennél baljósabb hang. „Ne, nem szabad visszaszívni, mert arcüreggyulladásod lesz!” – kiáltunk olyankor a röptében szétnyitott zsebkendővel a kezünkben, amit azonnal a gyerek orrára tapasztunk, hogy „most fújd!” – Zzzzfffffsssz – És ő megint megszívja.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.
A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
– Borcsám, hallottál már a taknyóckígyóról? – kérdeztem a kékszemű lánykát, akinek orcájára pirult már a nátha.
– Dem.
– Képzeld, Jonatán jól ismeri. Ennyi idős lehetett, mint te, amikor nagy taknyóctalanításokba kezdtünk. Elmeséljem, hogyan?
– Dem.
Nos, hoppon maradtam ezzel a sztorival, de nektek elmesélem, mert nem árt, ha van eggyel több tipp a tarsolyban ezekre a csúszós-nyúlós őszi napokra.
Vigyázat! Kétes nevelési módszer következik
Ezt a megoldást valószínűleg a Kétes Nevelési Módszerek közé illene sorolni, mert elvileg nem így kellett volna megtanítani a gyereknek az orrfújást, ahogy én tettem. De akkor hogyan? Na, nem akkor, amikor nyitott, játékos és érdeklődő, szépen beteszi a zsebkendőt a zsebébe, hogy mindig kéznél legyen. Hanem amikor napok óta folyik az orra és kipirosodott már a szájacskája felett is, és leginkább nem hagyja, hogy hozzáérjünk.
Akkor egy hirtelen kikandikáló taknyóckígyótól megriadva futottam a zsepivel az orrocskához, hogy elkapjam. Nevettünk. Hagyta. Elkaptam. És ezt így még vagy huszonhatszor a nap folyamán. Már csak annyit kellett mondanom cinkosan, ha azt hallottam, hogy szörcsög, és szívná vissza, hogy „Megijesztesz?”, mire teljes erővel fújni kezdett, a fejével is nagyot biccentett, én meg futottam a zsepivel. Gyors volt és hatékony. És már azt is hagyta olykor, hogy az orrnyergét átfogva két ujjbeggyel rá-rányomjak, ahogy a zsebkendővel szoktuk átfogni az orrunkat, amikor fújjuk, csak hogy ráérezzen a mozdulatra – egyszercsak.
![Kislány gyerek orrfújás nátha zsebkendő](/sites/default/files/images2021/orrfujas_123rf.webp ""Gyors volt és hatékony"")
Érdekes, hogy korábban, amikor zsebkendő is volt a kezében, az sem ment neki, hogy az orrán át fújja ki a levegőt, és ne a szájával permetezzen össze mindent. Reméltem, hogy ha erre ráérez, akkor hamarosan a zsebkendő sem lesz zavaró tényező, de minimum addigra, mikor leg- közelebb meglátogatjuk a nagymamát...
Mert hát olyan is megesett, hogy nem értem oda elég gyorsan, és a két taknyóckígyó az álláig kúszott. (De legalább kijött!) Abban maradtunk, hogy ezt csak itthon csináljuk így, de azért nem lehettem teljesen biztos a paktumban. Ahogy abban sem, hogy ezzel nem valami irtó hülyeségre szoktattam éppen.
Nekünk bevált
Bár jobban bízom a türelmes tanítgatásban, mint a gyors kompromisszumokban, de van úgy, hogy azonnal megoldást kell találni egy helyzetre, hogy ne sodródjunk a biztosan rossz megoldás felé. Amikor már visítva szalad el az orrtörlés elől a gyerek, miközben bőszen keni a pulcsi ujjába, a szülő meg türelmét vesztve megy után, hogy a francba már, csak meg akarom törölni! Meg ne szívd vissza, az nem jó! – magyaráz neki egy darabig, de amikor elhiszi, hogy a bosszantására csinálja, holott ez egy reflex –, akkor azt reagálja le, amit lát, ahelyett, ami mögötte zajlik. Így csúszhatunk bele egy naponta tízszer ismétlődő közelharcba, aminek még ha sikeres is lenne a kimenetele, biztosan nem érné meg. Vagy taknyóckígyótalanítást követően újra és újra meggyőződünk arról, hogy végül is mennyivel könnyebb utána levegőt venni…
![Fiatal család apa anya gyerek orrfújás nátha zsebkendő ágy](/sites/default/files/images2021/orrfujas_123rf_2.webp ""Van úgy, hogy azonnal megoldást kell találni egy helyzetre"")
És mi lett Borcsával?
Miután nem keltette fel az érdeklődését ez a sztori, felajánlottam egy zsepibe szuszogást.
– Nézd csak, idelógatom ezt a szétnyitott zsepit az orrunk elé, és lássuk, meg tudjuk-e lengetni a szuszogásunkkal? – megmutattam neki, hogy kell puhán rászusszantani, amitől megmozdult a zsepi. Kipróbálta ő is.
– Ez az! Pont így, mint egy kisnyuszi. Most jöjjön a nagy nyuszi! – erőteljesebben szusszantottam a zsepire úgy, hogy a szám továbbra is csukva volt.
– Jól van, ez is sikerült! Most jöjjön a mérges cica! – szusszantottam hangosan és erősen. Amiből nála megint csak visszaszívás lett, úgyhogy gyorsan visszatértünk a kisnyuszihoz még egy kicsit.
– Csak puhán szuszogunk. Arra figyelünk, hogy a szánkon szívjuk be a levegőt, és az orrunkon toljuk ki – édesen koncentrált.
Segítségképpen, a levegővétel után, a szánkra tapasztottuk a kezünket, hogy csukva maradjon a kifújásnál. Amikor ez már jól ment, és megjelent egy kis váladék a szája fölött, akkor gyorsan elcsíptem egy zsepivel.
– Hopsz, hát itt egy pici taknyóckígyó! – gurgulázva nevetett, tapsikolt.
– Most ezt a zsepigalacsínt próbáld lefújni azt asztalról úgy, ahogy az előbb csináltuk!
Egy-két visszaszívás azért így is becsúszott, de kezdett ráérezni, hogy az orron át kell kitolni a levegőt – és jó esetben vele együtt a tartalmat.
Utólag már mondhatom, hogy nem sokáig volt szükség erre a taknyócozásra a fiamnál sem, mert hamar megtanulta kifújni az orrát. Megjegyzem, hogy a pulcsi ujja azért nagy kísértés a kisiskolás számára is, de szerintem erről igazán nem tehet a taknyóckígyó.
Egyik délután elnézve az iskolás fiamat, beugrott az a jelenet bölcsis korából, amikor hasonlóképpen nyervogott és láthatóan fel akart bosszantani. Csak annyit csináltam, mint akkor, és láss csodát! Negyed óra múlva derűsen csicsergett. Egy visszaemlékezés következik a Nekünk bevált könyvből.
Fotók: 123rf.com
Oldalak
Hirdetés
