Szeretsz vagy utálsz vasalni?

140 évvel ezelőtt találták fel a villanyvasalót, de már több, mint 2000 éve fáradozunk a textíliák kisimításával. Persze nem mindenki. Van, aki sose vasal, míg más még a fehérneműjét is vasaltan hordja. Vannak az alkalmi vasalók, az előre kivasaló és a professzionális vasalók. Bírom, hogy ennyire sokféleképpen tudunk viszonyulni egy ugyanazon dologhoz! Mégha alapot is szolgáltat arra, hogy ez alapján (is) megítéljük a másikat.

FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról

Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.

A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.

Amikor anyukám megtudta, hogy nyaralás előtt neki álltam vasalni, csodálkozva emlékeztetett, hogy Vekerdy is megmondta, hogy az anyukák ne vasaljanak! Megnyugtattam, hogy önként és dalolva álltam neki. Én ezzel is a nyaralásra hangolódom, miközben megnéztünk egy filmet Jonatánnal. Kivasaltam még a kimonómat is, amit reggelente szoktam felkapni magamra, persze eddig sose zavart, ha gyűrött volt. Az már más kérdés, hogy vasalás ide vagy oda, végül egy kockás konyharuha került a kezem ügyébe az autóban, hogy óvjam a torkom a légkonditól...

FemAnyu Fekete Imola kockás kendő

Amitől óva intett Vekerdy

A Tanár úr nagy port kavart kijelentésének fő mondanivalóját abban látom, hogy a saját jóllétünkért is vállalnunk kell a felelősséget. Ami megjelenhet abban, hogy bátran kiállunk a véleményünk mellett, és nem mondunk le a közös nevező kialakításáról, ha az okoz feszültséget köztünk a párunkkal. Vagy a nagyszülőktől érkező elvárások hárítása és felülírása igényel időt és energiát tőlünk, akkor abba belemegyünk. De akár a bennünk élő „hoppmester” elcsitításában is ott a felelősségünk, hiszen sokszor nincs fölöttünk már hús-vér személy, aki minden alkalommal végigmérné a háztartásunkat és méltatlankodó tekintettel a fejünkre olvasna, mégis egy belső megfeleléstől hajtva képesek vagyunk teljesen kimeríteni magunkat.

Múlt századbéli gyökereink

Nemrég került a kezembe egy kis kötet szólás-, közmondásokról, ami oldalakon át a serény asszonyt méltatja és a lustát átkozza. Kerek perec leírja, hogy a paraszti társadalomban az asszony számára nem létezett a pihenés. Amikor már nem volt teendője, akkor is keresnie kellett. Ezt a mélyen plántált „keresést” látom magunkban még mindig, amikor csak akkor ülünk le, ha már végeztünk mindennel. Ami rendszerint ahhoz vezet, hogy a végére kipurcanunk és zsémbesek leszünk a többi családtaggal ahelyett, hogy közbeiktattunk volna rövidebb szüneteket. A munkamegosztársól nem is beszélve.

vasalás sok ruha vasaló deszka fiatal nő házimunka

„Én nem tudok úgy lábat lógatni, amíg körülöttem káosz van!”

Ilyenkor üljünk le pár percre a külső káoszunkkal, és hagyjuk, hadd irritáljon! Mert, ha irritál, akkor annak a káosznak ott a párja bennünk. Meglehet, nem oldódik meg egyből a bajunk, mégis nagyobb eséllyel gyúl fel a lámpás, ha a figyelmünket adjuk. Tény, jókat lehet gondolkodni takarítás közben is. Sanszos, hogy pihenés halogatásán túl, önmagunk hátrasorolása is a múlt században gyökeredzik. Vekerdy felhívta a figyelmet arra, hogy külső segítség vagy több generációs együttélés híján élhetetlen továbbvinni olyan házvezetési gyakorlatot, szerepleosztást, amit akár a saját gyermekkorunkban is tapasztaltunk, ha mi merőben másban élünk.

Örökölt mintáinkon túl

Pár hónaposak voltak a babáink, amikor egy anyuka beírta a chat-csoportunkba, hogy legutóbbi látogatásakor az édesanyja – az újdonsült nagymama – megszólta, amiért nincs kész a vasalása. „Tényleg olyan szörnyű háziasszony volnék emiatt?!” Akkor hallottam először, hogy valaki vasaltan teszi el az ágyneműket, ruhákat, de még az alsóneműket is. Elképzeltem, hogy micsoda gyönyörű rend lehet a szekrényeiben! És hogy ez mennyi idejébe kerülhet?! Én meg se tudnám ezt oldani! – mire ideértem a fantáziálásban, már el is hessegettem az előre kivasalás gondolatát „az egyszer majd” listámra. Ami érthető módon nekem könnyedén ment, hiszen másból jöttem, míg a másikunknak ez kihívást jelentett, ha túl akart volna lépni rajta.

férfi vasal vasaló deszka kéz házimunka

A kötelezőt a hasznossal

Mary Poppins ezt úgy mondaná: „Csak egy kanál cukor kell és lemegy az orvosság! Lemegy az orvosság!” Témánkhoz igazítva, például, ha a frissen mosott függönyeim kivasalása van soron évente egy-kétszer (sicc!), akkor meghallgatok egy előadást közben vagy nyugodt szívvel indítok el egy sorozatot. Sőt, számos előnnyel járt az is, amikor vasalás közben ismételtük át a tanulnivalót a fiammal. Ezt még az első szódolgozat alkalmával tapasztaltam meg, ami nem indult felhőtlenül. Péntek délutántól vasárnapig halasztgatta, hogy elővegyük, amikor délután öt óra magasságában elöntötte az aggodalom, hogy „Anya, holnap írunk szódolgozatot!” Bár helye lett volna a fejmosásnak, hiszen „én szóltam”, „hányszor kérdeztem?”, „így jártál, kisfiam” és a többi, mégis sikerült a megoldás felé lendítenem, amint nekem is eszembe jutott, hogy ennek a kisfiúnak még nincs tapasztalata arról, hogy hogyan kell beosztania a tanulnivalóját. A keretek felállítása az én feladatom, azon belül a döntés, hogy odaszenteli-e a figyelmét, már az övé. Így a felelősség is, amit most tanul. Nálunk ez nem alap beállítódás, aminek megvan a háttere. Inkább egy fejlődési folyamat, hogy megérjen a tanulásra, és én is kitapasztaljam, hogyan tudom őt ebben jól támogatni. Azóta párszor már pórul járt, ami újabb alkalmat adott ráerősíteni a kifizetődő hozzáállásra, aminek köszönhetően egyre több sikerélmény szegélyezi az iskolai pályafutását.

Vasalás közben tanulni is lehet

Visszatérve a vasalódeszkához, elmondom, nekem hogyan segített az együtt tanulásban ez a párhuzamos tevékenység. Először is, amikor nem akart a vasalódeszka melletti asztalhoz ülni, hagytam fetrengeni a szőnyegen, hiszen én sem ültem oda az asztalhoz. A fetrengésből hamarosan tápászkodás lett, ahogy egyre több szót tudott visszamondani. Pár függönnyel később már fel-alá járkálva szavalt, majd a mágneses táblámhoz is odaállt és felírta, amelyik szavakat mondtam. Kár lett volna az asztalhoz kényszeríteni. Nekem pedig segített a türelmem megőrzésében, hogy a „holtidőkben” sem maradtam tétlen. Amikor megszakadt a figyelme és elkezdett kínjában hülyéskedni, meg direkt rossz válaszokat adni. Azt még éppenséggel meg tudtam lovagolni azzal, hogy végigsoroltattam az összes angol szót – amire nagy vígan direkt nem a magyar megfelelőjét vágta rá –, mégis ebből tudtam, hogy már a legtöbb szót tudja. Ültömben már rég rácsaptam volna az asztalra, hogy „ne szórakozz már, itt várok rád!”

Kisimítjuk az idegeinket

Aki volt már hasonló helyzetben, az tudja, hogy milyen kétségbeesés tud úrra lenni a szülőn, amikor látja, hogy még mennyi tanulnivalója van a gyereknek, aki viszont az orránál sem lát tovább éppen, annyira leköti a füzet sarka vagy egy jelentős porszem. Felmerül bennünk, hogy ez a gyerek most szórakozik velem?! Akkor el kezdjük megértetni vele, hogy ez az ő leckéje, nem miénk! Mi már kijártuk az iskolát. A pillanatnyilag reményt vesztett szülő már egy kudarcos élet képét hányja a falra. Huu de messzire kerültünk “a gyerekek új ismeretek iránti alapvető fogékonyságának játékos serkentésétől”! Ezúttal a gomolygó gondolataimnak útját állta a vasalódeszka, amin szépen, a magam ütemében haladhattam a vasalással (míg a tanulásban a gyerek üteméhez kellett alkalmazkodnom), nem vagdalkoztam azzal, hogy „itt fecsérlem az időt, amikor annyi dolgom volna” és a párhuzamos tevékenység vezette fókuszváltásaim miatt nem szűkültem be a gyerek kezdeti kínlódásával együtt, hanem megmaradtam felnőttnek, aki szeretettel, humorral és kitartással halad végig a tananyagon, együtt építve azt a jövőbeni képet, amikor az angol tudatásának igaziból hasznát veszi. A szódoga pedig kapóra jön, hogy legyen egy határidő, ameddig tényleg elsajátítja. Egy ilyen összjátékban mindketten jól járunk, hiszen mindketten egyre ügyesebbnek érezzük magunkat, ami növeli az egymás iránti fogékonyságunkat, így az összedolgozás hatékonyságát is, ami végtére is a kapcsolódás maga, a kézzel fogható szeretet. Szóval vasalásra fel, ha kell. Kell?

A kemping szó hallatán nagymamám virágmintás kempingszéke ugrik be, amibe frankón be lehetett csípni az ujjadat, ahogy próbáltad állítgatni. Ezt az emlékképet a férjem kempingszéke írta fölül, ami már egy modern darab, mégis röhejesen festett a nappalinkban. Életem abban akart ücsörögni. A fiunk is kapott egy kis összecsukható széket még óvodás korában, talán idén még belefér. Már csak nekem kellene beszerezni egyet a női magazinok mellé, amiket sose olvasok végig. Aztán irány a természet!

Leadfotó/Fotók: 123rf.com

Oldalak