Fejős Éva: "Bárhol tudok írni!"

Rengeteg helyen jártál már a világban. Hova utaznál el szívesen, ahova eddig még nem sikerült eljutnod?
Nagyon sok helyre utaznék szívesen, de ahová igazán elvágyódtam, oda már sikerült eljutnom. Nagy vágyam egyszer eltölteni egy egész nyarat Olaszországban, egyik városból a másikba utazni, belekóstolni kicsit az olasz életérzésbe. Persze lehet, hogy ennyi utazással a hátam mögött furcsán hangzik, de itthon vagyok a legszívesebben. A hideget nem szeretem, állandóan fázom, így ha beköszönt a tél, erős mehetnékem támad. Viszont ilyenkor, mikor süt a nap, jó idő van, nyüzsög a város, az emberek mosolyognak és színes ruhákban járnak, nagyon élvezem, hogy itt lehetek. A tavaszt és az őszt is imádom, a tél az egyetlen, amikor igazán elvágyódom.
A regényeidet elsősorban nők olvassák, de férfiolvasóid is vannak. Tőlük milyen kritikákat szoktál kapni?
A férfiolvasóim érdekes módon nemigen kritizálnak. Ők általában elég szűkszavúak, csak annyi kommentárt fűznek a regényhez, hogy jó volt, és tetszett nekik. Ezzel szemben a női olvasóktól gyakran hosszú leveleket kapok, részletes elemzéseket a regényeimről.
A Faceboook oldaladon is nagyon aktívak a rajongóid.
Abszolút, és igazán büszke is vagyok erre a csapatra! Ők nem azok a Facebook felhasználók, akik hirtelen felindulásból feliratkoznak, aztán másnap leiratkoznak, ők tényleg aktívak és beszélgetnek. Ráadásul egymással is kommunikálnak, és nagyon sok barátság is kialakult már köztük, egész társaságok jöttek így létre. Egyik lány például most szervezi az esküvőjét, és olyanokat is meghívott, akiket a Facebook oldalmon ismert meg.
Te miket szeretsz olvasni?
Gyakorlatilag mindenevő vagyok. Most rákaptam Murakamira, ami egy fura szerelem, hiszen olvasás közben néha felteszem magamnak a kérdést, hogy miért is olvasom én ezt, de a stílusa olyan magával ragadó, hogy egyszerűen nem tudom letenni. Nagyon szeretem a krimiket is, főleg Karin Slaughter történeteit, mert ő nagyon varázslatosan építi fel a karaktereit. Nick Hornby-t is kedvelem, az ő könyveit akár többször is el tudnám olvasni, illetve még Gavaldát kell kiemelnem, ő óriási kedvencem. Nálam egyébként az a helyzet, hogy ha nagyon benne vagyok az írásban, úgy, mint most is, akkor kevesebb időm jut az olvasásra. Mikor befejezem, akkor egymás után hét-nyolc könyvet olvasok, addigra mindig jó sok összegyűlik.
Mi a véleményed a divatos bestsellerekről? Olvastad a Harry Pottert és az Alkonyatot?
Az összes Harry Pottert olvastam és imádtam, nagyon sajnáltam, hogy vége lett. Bár elméletileg gyerekkönyv, mégis felnőttmese a jóról és a rosszról, az életről. Reménykedem benne, hogy az írónőnek lesz majd egy hasonlóan jó kis sorozata. Az Alkonyatból csak az elsőt olvastam el, de nem kötött le, túl tinisnek találtam.
Szoktad utólag a saját könyveidet olvasgatni?
Igen, amíg elkészül a nyomdakész változat, elég sokszor elolvasom, és mindig változtatok rajta itt-ott. Mikor megjelenik a könyv és a kezembe fogom, az csodálatos pillanat, és akkor el szoktam olvasni újra az egészet. De egyáltalán nem tudok a történetre figyelni, csak a hibákat keresem. Nemrég olvastam újra a Karácsony New Yorkban-t, a megjelenés óta eltelt fél év, már más szemmel tudtam olvasni, beszippantott a történet, és már szinte olvasónak éreztem magamat, olyan olvasónak, aki nem tudja, mi fog történni a regényben.
A regényíráson kívül milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Egy saját magazint tervezek, print magazin lesz, mert azt jobban kedvelem. Természetesen sokat olvasok a neten is, de szerintem van egy fajta varázsa, ha az ember a kezében tart egy magazint. Több riportot tervezek bele, elképzelésem szerint én írom majd a magyar és külföldi riportokat is. Eddig sikerült megtalálnom azokat a riport témákat, amik elgondolkodtatnak, de ugyanakkor szórakoztatnak is. A magazinomban is ezt az irányt szeretném folytatni. Az egésznek lesz egy fejősévás életérzése, azt az üzenetet közvetítve, hogy ha dolgozol rajtuk, akkor megvalósíthatod az álmaidat.


























