Lifestyle

Így változtatja meg párkapcsolatunkat a Facebook

Félreértésekre adhat okot

Az is problémát okozhat, ha arra gyanakszunk, vagy annak konkrét jeleit látjuk, hogy párunk olyan emberekkel is folyamatosan tartja a kapcsolatot, akik számunkra nemkívánatosak. Ebben a tekintetben persze főleg az exek jöhetnek számításba. Egyesek számára talán már az is megrökönyödést válthat ki, ha párjuk nem törölte ismerősei közül az exét. Ellenben sokan vannak, akik csak későn vagy egyáltalán nem törlik profiljukról az exükkel közös fotóikat, úgy érvelve, hogy csupán az emlékek szépségében gyönyörködnek, és bár életük azon szakasza már véget ért, mégis megtörtént, s ezt egy percig sem akarják tagadni. Egy Facebook-felhasználó rendkívül sokféleképpen dönthet arról, mit oszt meg magáról a saját oldalán, mennyire enged betekintést mindennapjaiba, és ha épp olyan partnerrel hoz bennünket össze a sors, aki e tekintetben nem úgy gondolkodik, mint mi, abból komoly konfliktusok származhatnak. A Facebookon végső soron ma már több információt szerezhetünk egy adott személyről, mint az élő kapcsolattartás alkalmával. Ez pedig aggasztó - nemcsak a párkapcsolati problémák miatt, hanem általában is. Ugyanis a virtuális világban, különösképpen a közösségi oldalakon bonyolított kommunikáció mindig magában hordozza a félreértések lehetőségét is.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk
Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Kedden is még a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, aztán jön a fordulat.
Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.
Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.