Lifestyle

Exkluzív tárlatvezetésekkel készül az Andrássy úti luxusáruház

Feminizmus, provokáció és nosztalgia – ezzel a három fogalommal lehetne leginkább jellemezni a nemrégiben megnyílt luxusáruház egyedülálló kortárs gyűjteményét.

Párbeszéd a divattal

Az Il Bacio Művészeti Gyűjteményben a Turner-díjas Grayson Perry és a „performanszművészet nagyasszonyaként” emlegetett Marina Abramović mellett vagy húsz hazai és külföldi kortárs alkotó művei találhatóak meg. Az áruház novemberben debütáló, „Párbeszédben az áruházzal” című eseménysorozatának keretében a műgyűjtemény neves szakértők tárlatvezetésével és előadásaival egybekötve is megtekinthető.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
„A gyűjtés során az elsődleges célunk az volt, hogy párbeszédet teremtsünk a divattal. Az öltözködés az önreprezentáció egyik elengedhetetlen eszköze, így rendkívül fontos volt számunkra, hogy a kiállított műalkotások napjaink lényeges, a társadalmi szerepekkel kapcsolatos kérdéseire reflektáljanak. Meghatározóak ezek között is a feminista diskurzusra épülő munkák” – magyarázza Nemes Attila, a műgyűjtemény kurátora. Nem véletlenül kapott helyet a gyűjteményben az önvallomásokból táplálkozó műveiről ismert Tracey Emin egyik neoninstallációja, Cindy Sherman saját önarcképével díszített porcelánkészlete, illetve Marina Abramović „Kitchen” című portréfotó-sorozatának egyik darabja.

Az Andrássy út, illetve az áruház épületének kulturális öröksége szintén meghatározó volt a gyűjtemény összeállításakor. „Az il Bacio di Stile – csakúgy, mint az áruháznak otthont adó neoreneszánsz épület – egy új, formabontó vízió mentén született. Grayson Perry provokatív kerámiája és Brückner János ceruzarajzai tökéletes összhangot alkotnak ezzel a környezettel” – vélekedik a művészettörténész. A gyűjteményből természetesen a magyar alkotók sem maradhattak ki; Vass Viola szobrász, Kupcsik Adrián festőművész és a legendás divatfotós, Martin Munkácsi művei például szintén megtekinthetők az áruházban.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Ma, majdnem egy évtizeddel a megismerkedésük után, Harry és Meghan története – a botrányaik ellenére – még mindig tartogatnak izgalmas részleteket a rajongók számára.
Lifestyle
A többség már igyekszik készülni az ünnepekre a bevásárlással, így bevetik a fagyasztót, ahova kerül hal, valamint hús is.
Lifestyle
Amikor kistestvért tervezünk a családba, ritkán gondolunk bele, hogy ez a csodálatos változás a nagyobb gyerekben bizony féltékenységet és bizonytalanságot is kelthet. Pedig ahol több gyerek él...
Lifestyle
Hihetetlen, de volt idő, amikor a gyereknevelés nem a szeretetteljes szándékokról, a tanító módszerekről és a fejlesztő hozzáállásról szólt. Akkoriban a fegyelem, a szigor és a „rendcsinálás” volt a...
Fashion&Beauty
A 2025-ös szezon legizgalmasabb alapdarabja minden öltözéknek új értelmet ad. Akár elegáns, akár sportos, akár bohém stílust választasz, ez a ruhadarab pillanatok alatt formálja a sziluettet, és a...
Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...