Éves horoszkóp a tüzes jegy szülötteinek

Mely csillagjegyek tartoznak a tüzes kategóriába? A Kos, az Oroszlán és a Nyilas sorolható a legdinamikusabbnak, legtetterősebbnek tartott csoportba, melynek kulcsszavai az önbizalom és a türelmetlenség is.

Kos:
III. 21 – IV. 19

A tavalyi év veszekedésben gazdag volt párkapcsolati téren, ám idén lehiggadnak a kedélyek, hisz mindkét fél nyugodtabb lesz 2012-ben. A tavasz beköszöntével az egymástól eltávolodott párok is újra egymásba szerethetnek, hisz végre átlátják a közös múltjukat és körvonalazódik közös jövőjük is.

A szingli Kosokra filmbe illő szerelmi kaland vár egy titokzatos külföldi idegennel és az érzelmei úgy eluralkodhatnak rajta, hogy a költözés gondolata is megfordul a fejében. Érdemes azonban barátai, családtagjai véleményét kikérnie, hisz ők láthatják azt is, amit a szerelemtől elvakított Kos nem. Az idei év üzleti téren kedvező lesz, ha mindent belead, ami tőle telik. Saját vállalkozás esetén különösképp ügyeljen arra, hogy minden szabályszerű legyen, hisz kisebb-nagyobb ellenőrzésekre számíthat az év során. A sikerek mellett, azonban buktatókban is gazdag lesz az újesztendő, ám márciusban bekövetkezik a régóta várt pozitív fordulat, amely a ranglétrán való feljebb lépéssel kecsegtet. 2012 igazán mozgalmas év lesz a Kosok számára, így használjanak ki minden szabad pillanatot a pihenésre és regenerálódásra.

Oroszlán:
VII. 23 – VIII. 22

Az Oroszlánoknak igazán komplikált lesz a szerelmi élete a 2012-es évben, hisz komoly veszekedések és egy harmadik fél is feltűnik a színen. A megcsalást nehezen feldolgozó Oroszlán könnyen olyasmiket vághat kedvese és ismerősei fejéhez, amit nem kellene, hisz megbánthat olyanokat is, akik nem tehetnek az őt ért csalódásról. Az egyedülállóknak sem lesz rózsás az év, hisz pangás várható szerelmi téren, s az év végi románc se lesz hosszú életű. Munkahelyén komolyabb változások lehetnek, így jövedelme valószínűleg csökken, de egy új főnök is feltűnhet.

Az új esztendő fordulatokban gazdag lesz, ám ügyelnie kell rá, hogy a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el, úgy, mint ahogy 2011-ben tette. A sikerek elérése érdekében még keményebben kell dolgoznia, szinte minden pillanatban készen kell állnia, hisz rosszakarói lesik gyenge pillanatait. Ez az örökös feszültség azonban nem tesz jót egészségének, így könnyen kialakulhatnak bizonyos emésztési zavarok és szívproblémák. Próbáljon meg keresni egy nyugodt zugot, vagy keressen olyan hobbit, ami teljesen kikapcsolja, hacsak rövid időre is.

Nyilas:
XI. 22 – XII. 21

A boldogtalan párkapcsolatban élő Nyilasok végre összeszedik bátorságuk és kilépnek az energiáikat felemésztő kapcsolatból. Eleinte szokatlan lesz ez a változás, de később újra élvezni kezdik a szingli lét előnyeit. A társra vágyók az ősz során találkozhatnak valakivel, aki teljesen felforgatja eddigi elképzeléseiket a szerelemről.

Az eddig megszokott életszínvonal tartásához azonban idén jobban meg kell dolgoznia, s szinte a kimerültségig hajszolja magát a Nyilas jegy szülötte, hogy extra igényeit is tudja fedezni. Érdemes lenne mérlegelnie, hogy mi ér többet: a luxusigényei vagy az egészsége és a kipihentség. Főnöke is árgus szemmel figyeli, hisz a rohanó tempóban, a feladatok összevisszaságában könnyen ejthet szarvashibákat, melyek kihatással lehetnek az elvégzett feladatok minőségére. Az év eleji fogadalmait felejtse el, vagy állítson fel magának reális célokat, hisz csak önmaga ellen dolgozik a lehetetlen elhatározásokkal. A 2012-es év során végleg megszakad a kapcsolata pár régi baráttal, akik nem hajlandóak nézni, hogy zsákmányolja ki önmagát. Új barátokra lel azonban a nyár végén, akik megértik, hogy most a karrierére koncentrál és mindent megtesz a sikerért.

A földjegyűek éves horoszkópját itt olvashatod!
A vízjegyűek éves horoszkópját
itt,
A levegőjegyűek éves horoszkópját
itt olvashatod.

Oldalak

Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.