Lifestyle

Dubaiban is elismerték a kampányt, amelyben a főhőst a csillagokig repítették

Júniusban ezüstöt nyert a Lounge Group Szerencsejáték Zrt.-nek készített Eurojackpot kampánya a nemzetközi WINA Awardson.

Elismerés a kampánynak

A WINA, a World Independent Advertising Awards díjat 2016-ban hozták létre azzal a céllal, hogy az öt kontinensről származó, független, multinacionális ügynökségek és hálózatok munkáját ismerje el száz független, világszínvonalú szakember zsűrizésével. Erre a versenyre a Lounge Group két kampányt is nevezett, melyek közül mindkettő shortlistre került.

A második helyezést elhozó Eurojackpot kampány a játék 10 éves évfordulójára volt időzítve, és alapvetően a halmozódás esetén megnyerhető, maximális főnyeremény emelkedésére, valamint a heti extra sorsolásra hívta fel a nagyérdemű figyelmét. A Szerencsejáték Zrt. mint felelős játékszervező fontosnak tartotta kiemelni, hogy a megemelkedett főnyeremény olyan elképzelhetetlenül nagy összeg lett, hogy azt ép ésszel felfogni is nehéz. Ezért fontos, hogy a nyertes majd tudja ezt kezelni.

Csupán a lehetőségek tárháza bővül

Ezeknek a kritériumoknak megfelelve a kreatív koncepció a humorosan eltúlzott szituációkra épült, és azt az alapigazságot állítja fókuszba, mely szerint vannak dolgok, amelyek egy hatalmas főnyeremény hatására sem változnak, csupán a lehetőségek tárháza bővül. A kampány során ezt az életminőségben történő váratlan javulást egy szürrealitásra épülő személyes történeten keresztül mutatták be, ahol közvetlenül egy Eurojackpot nyertes meséli el, hogy hogyan nem változott meg az élete.

„Ahhoz, hogy a megálmodott túlzásokat és a humorral átszőtt jeleneteket kiemelkedő minőségben tudjuk megvalósítani, a reklámfilm forgatásán a jelenleg elérhető legmodernebb ún. XR, azaz Extended Reality megoldást használtuk. Ezt a technológiát olyan nagyszabású, hollywoodi produkciók megvalósításánál alkalmazták, mint a Csillagok háborúja spin-off sorozata, a The Mandalorian vagy a közelmúltban 6 Oscar-díjat nyert Dűne. Mindezen felül egyedi CGI-technológiát is igénybe vettünk, amelyet korábban kizárólag nemzetközi márkák reklámfilmjeiben láthattunk viszont.” nyilatkozta Radovics Péter, a Lounge Group kreatívigazgatója.

Oldalak

Lifestyle
Egészség
XIV. Leó pápánál tüdőrákot diagnosztizáltak, azonban a műtétje sikeres volt. Érdekes ez úgy, hogy Leó pápa amúgy egészséges életet él.
Sztárok
A sztár világossá tette: akkor sem kér a mesterséges intelligenciából, ha ez azt eredményezi, hogy szakítania kell a hollywoodi gigavállalatokkal.
Sztárok
Vilmos herceg már a Katalinnal kötött házassága előtt meghozott egy meglepő döntést, amellyel nemcsak komoly kockázatot vállalt, hanem azt is megmutatta, mennyire bízik választottjában.
Lifestyle
Ma már széles körben ismert és kutatott jelenség, hogy a közösségi média használata rendkívül rossz hatással van a tinédzserek testképére. Egy vizsgálat azonban rávilágított: a lányok esetében a...
Sztárok
Annyi biztos, hogy Nagy Ferónak is elég kevés a nyugdíja, és az embereknek meg is volt erről a véleménye.