Esküvőre vagy hivatalos? 6 szabály, amit mindenképpen tarts be

Kerüld el a kínos pillanatokat és szúrós tekinteteket. Összeszedtük a legfontosabb dolgokat, amelyekre mindenképpen érdemes ügyelni, ha esküvői vendég leszel.

Jelezz vissza időben

A párnak nagyon fontos tudnia, hogy hány vendéggel kalkuláljon, így ne felejtsd el időben jelezni a részvételedet. A vendégek száma határozza meg az ültetést, az ételmennyiséget, a köszönőajándékot, illetve esetekben a szállásfoglalásban is jelentősége van. Nem utolsó sorban pedig számítanak rád, hiszen meghívtak, hogy velük együtt ünnepeld életük egyik legfontosabb napját.

Tiltólistás színek

Hazánkban annyira nem jellemző, de ha a pár meghatároz egy konkrét viseletet, akkor azt illik betartani. Ilyen lehet például egy tematikus esküvő, vagy egy megszokottnál lazább esemény, de előfordulhat pont az ellenkezője is, ahol elvárás a nagyon elegáns megjelenés. Az általános öltözködési etikettől pedig semmiképp ne térj el – nem illik sem fehérben, sem feketében érkezni, sőt tiltólistán szerepel a piros szín is.

Óvatosan a karaokéval

Az igazi buli ott kezdődik, ha beindul a karaoke, de érdemes vigyázni vele. Néhány koktél vagy két-három pohár pezsgő után bárki Beyoncénak gondolhatja magát és előrukkolhat egy privát műsorral, ami nem mindig sül el a tervek szerint. Inkább maradj a táncparketten és bulizz a többiekkel.

Lapozz a többi szabályért!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

  • 1
  • 2