Hihetetlen dolgot kért barátnőjétől a menyasszony az esküvő előtt – ezen múlt a meghívás

Mindenki felháborodott
Az esküvő előtt tehát a menyasszony felháborító, egyenesen nevetséges kéréssel állt barátnője elé: arra kérte a nőt, hogy vágasson magának pixie frizurát derékig érő szőke hajából, és fesse más árnyalatúra azt, ugyanis a színe túlságosan hasonlít az övéhez, és nem szeretné, ha az esküvőjén más nőnek is hasonló árnyalatban pompázna a haja. „Azt mondta, ha az esküvői fotókon is rajta leszek, akkor az én frizurámhoz képest az övé borzalmasan fog festeni, márpedig ez az ő nagy napja. Megértem, hogy a vendégeknek nem szabad kirívó ruhában megjelenni egy ceremónián, de olyat még soha nem hallottam, hogy egy menyasszony hajvágáshoz szabta volna a részvételt” – panaszkodott a nő, aki saját bevallása szerint nagyon szereti barátnőjét, és nem akarja őt elveszíteni, ám ezt az áldozatot nem volt képes meghozni érte. Bejegyzésében arról kérdezte az internetezőket, hogy szerintük önző döntés volt-e részéről az, hogy inkább nem ment el az esküvőre, mintsem levágassa haját. Nem meglepő módon az emberek egyáltalán nem álltak a menyasszony oldalára a kommentszekcióban: szerintük senkinek sincs joga azt követelni valakitől, hogy váltson frizurát csak azért, hogy rosszabbul nézzen ki az aránál.
Nehézségeid vannak? Karmád megmutatja, hogy mi ennek az oka!






















