Visszautasította a vőfély szerepét testvére esküvőjén a férfi – Bizarr oka volt rá

Ki a hibás?

A férfi elmondása alapján a bátyja nem volt hajlandó szakítani barátnőjével akkor sem, miután megtudta, hogy testvérének igencsak rosszul esik őket együtt látni. „Végsősoron nem volt mit tennem, elfogadtam a tényt, hogy össze fognak házasodni, azt azonban kijelentettem, hogy nem áll szándékomban velük soha hármasban találkozni és együtt időzni. Mégis, a bátyám nemsokkal később arra kért, hogy legyek a tanúja a közelgő esküvőjükön. Természetesen egyből nemet mondtam, hiszen a megállapodásunk szerint nem veszek részt egyetlen olyan eseményen sem, ahol az exem ott van. A családom emiatt rendkívül önzőnek tart, úgy vélik, egy napot igazán kibírhatnék úgy, hogy egy levegőt szívok velük” – részletezte a kialakult szituációt a sértett fél, a kommentelők többsége pedig egyből a pártját fogta. Az emberek többsége is úgy gondolja, hogy kényes és megalázó helyzetbe hozták a testvérpár pár perccel fiatalabbik tagját, aki még így is jobban kezeli az egészet, mint ahogyan azt a sokuk tenné.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A fotón szereplő kislányt látszólag már félig elnyelte a beton, úgy tűnik azonban, hogy ezt őt egyáltalán nem zavarja, hiszen önfeledten játszadozik. Neked sikerül megtalálni az optikai csalódás megfejtését? Csak a legjobbaknak megy!

Leadfotó, fotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...