Saját esküvőjét fotózta a menyasszony - elképesztő felvételek születtek

Liisa Luts és leendő férje elhatározták, hogy az esküvőjük cseppet sem lesz szokványos. A menyasszony bevállalta, hogy ő lesz a saját fotósa, vagyis minden fontos pillanatot ő fog megörökíteni a nagy napon. Az eredmény mindenkit megdöbbentett.

Egy nő, két szerep

Az észtországi tallinni származású Liisa Luts és férje különleges története még 2015-ben járta körbe a világsajtót, amikor is a pár egyik fele úgy döntött, ő maga fogja végig dokumentálni a nagy napjukat. Mivel a páros egy kis céget vezet, amely fényképezési, videózási és animációs szolgáltatásokat kínál, adta magát az ötlet, hogy a nő lesz a saját fotósa a nagy napon. A boldog nap eseményeit dokumentáló hagyományos fotók helyett Liisa úgy döntött, hogy az ő szemszögéből fotózza a különleges alkalmat, kezdve a reggeli ébredéssel és egészen az esti alvásig.

"Amikor úgy döntöttünk, hogy összekötjük az életünket, tudtuk, hogy nem akarjuk a nagy esküvővel járó stresszt és felhajtást. Csak szerettük volna megünnepelni az alkalmat a családunk és barátaink körében. Így hát igyekeztünk elkerülni az esküvőszervezéssel kapcsolatos bonyodalmakat és csak haladtunk az árral. Ennek a koncepciónak volt központi döntése, hogy végig fotózom a saját esküvőmet" - nyilatkozta Liisa a PetaPixelnek.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Elmondása szerint ez nem anyagi vagy elérhetőségi probléma volt, mivel sok nagyszerű fotós barátja és kapcsolata van. Más állt a döntés hátterében.

"Azt éreztem, hogy szeretnék valami különlegeset alkotni, valami olyat, ami merőben különbözik a beállított, hamis pózoktól hemzsegő felvételektől. Minden tiszteletem az esküvői fotósoké, de én többet akartam néhány jól felépített mozdulatnál és erőltetett mosolynál. Mi lehetne valóságosabb annál, mint az, hogy én készítem magamról a fényképeket? Csak úgy éreztem, hogy valami másra vágyom, nem a pózolt szépségfelvételekre, és nem egy utólag feldolgozott elbűvölő fotógalériára” – tette hozzá.

Az eredmény mindenkit megdöbbentett, de szigorúan jó értelemben: eredeti, természetes, minden póztól mentes képek születtek, amik nagyon ritkák manapság!

Kattints a galériára!

Leadfotó: 123rf.com, Forrás

Oldalak

Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.