Esküvőjére készült a nő, egyik legjobb barátnője aljas dolgot tett vele a nagy nap előtt

Tanácsok

A menyasszony legnagyobb gondja, hogy a történtek miatt rengeteg más ruhát felpróbált már, azonban egyik sem volt ahhoz fogható, amit legelőször kinézett magának. Az esetet annak reményében osztotta meg az oldalon, hogy az emberek segítenek majd neki eldönteni, hogy tényleg másik darabot vásároljon-e, vagy ragaszkodjon az eredetihez annak ellenére, hogy barátnője is azt viseli majd az esküvőjén. Rengetegen felháborodásukat fejezték ki, és első körben azt tanácsolták a nőnek, hogy semmiféleképpen ne barátkozzon a továbbiakban egy olyan emberrel aki ezt tette vele. A felhasználók arra is biztatták a menyasszonyt, hogy mindenféleképpen vegye meg a kiszemelt ruhát, és ne érezze magát rosszul miatta, hiszen ő volt az, aki rálelt a csodás darabra. „Ne add fel az álmaidat azért, mert a „barátnőd” ezt tette veled. Rengetegen vannak még a világon, akik szintén megvették ezt a ruhát, de ettől még viselned kéne” – írja az egyikük. Egy másik kommentelő szerint már csak azért is a kinézett ruhában kellene férjhez mennie a nőnek, mert valószínűleg rajta egész másképpen fog állni, más frizurával és sminkkel fogja viselni, ezért ha tetszik neki, mindenféleképpen vegye meg. Te mit tennél a nő helyében?

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az általános vélekedés szerint ildomos bíznunk a tetoválóművészben, ha már egyszer arra adjuk a fejünket, hogy magunkra varratunk valamilyen díszes ábrát. Vannak azonban esetek, amikor egyáltalán nem indokolt az előzetes bizalom.

Leadfotó, fotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...
Lifestyle
Gondoltad volna? Nem kell drága vegyszerekhez nyúlni, ha rozsdafoltot találsz a lakásban – a megoldás lehet, hogy már most is ott lapul a konyhádban.