Lifestyle

Évente 25 ezer magyar hal bele a dohányzásba - a jövőben fontos kampány segíti a leszokást

92 százalékuk naponta rágyújt

A magyar dohányosok 92 százaléka naponta rágyújt, többségük 18 éves kora előtt rászokott a cigarettára, negyedük maximum tíz szál, több mint felük tíz-húsz szál, egyötödük pedig húsz szálnál is több cigarettát szív el naponta. Ezzel nemcsak egészségüknek ártanak, hanem havonta több tízezer forintot költenek dohánytermékekre.

A dohányzók harmada szeretné abbahagyni a dohányzást, tisztában van azzal, hogy szenvedélye káros az egészségre, ezért többen próbálkoznak a leszokással.

A dohányzás következtében több mint hétezer mérgező és legalább hetven ismert rákkeltő vegyület jut a szervezetbe, amely szinte minden szervrendszerben károsodást idézhetnek elő.

A dohányfüst a dohányzó környezetére is káros. Gyermekekben és serdülőkben akadályozza a tüdő egészséges fejlődését, amelynek következtében emelkedik az idült légzőszervi betegségek, így az asztma és a korai COPD (a tüdőben lévő légutak tartós beszűkülésével járó betegség) kialakulásának kockázata.

A kezdeményezéssel és a leszokással kapcsolatos további információ a http://www.eljtisztatudovel.hu weboldalon található. A honlapról letölthető a Korányi intézet Gond Egy szál se! alkalmazása is, amely segít elhatározni, megtervezni és megkönnyíteni a leszokás folyamatát, továbbá hozzájárul a szükséges motiváció és önbizalom fenntartásához.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

(MTI)

Fotó: 123rf

Ezek az apróságok kőkeményen beleszólnak a mindennapjainkba, mi több különböző betegségeket is előidézhetnek. Te milyen alvási pozíciót szoktál választani?

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.