Lifestyle

Hatályba lépett a legszigorúbb abortusztörvény az Egyesült Államokban

Nem csak a terhességmegszakítás feltételeit szabták szűkre, de lehetővé tették, hogy magánszemélyek bepereljék az abortusz végrehajtásában segítőket.

A megtermékenyítéstől kezdve tiltja az abortuszt

Kevin Stitt oklahomai kormányzó aláírta az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztilalmát, amely már a megtermékenyítéstől kezdve megtiltja az abortuszt, egyben lehetővé teszi, hogy magánszemélyek bepereljék azokat, akik segítenek a nőknek megszakítani terhességüket.

"Megígértem az oklahomaiaknak, hogy kormányzóként minden életpárti törvényt aláírok, amely az asztalomra kerül, és büszke vagyok arra, hogy ma betarthatom ezt az ígéretemet" - hangoztatta Stitt nyilatkozatában.

A republikánusok által is támogatott jogszabály, amely azonnal hatályba lép, csak orvosi vészhelyzet, nemi erőszak vagy vérfertőzés esetén tesz kivételt.

Több amerikai állam a napirendjére tűzte az abortusz kérdését, miután nyilvánosságra hozták, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezheti az 1973-as Roe kontra Wade néven ismert peres eljárást, amely megalapozta az abortuszhoz való alkotmányos jogot. Egy május 2-án kiszivárgott legfelsőbb bírósági véleménytervezetből az is kiderült, hogy a testület konzervatív többsége felül kívánja vizsgálni a szövetségi abortuszjogokat, és a kérdést visszautalja a tagállamok hatáskörébe.

Négy klinika máris lépett

A New York-i székhelyű Reprodukciós Jogok Központja (Center for Reproductive Rights) érdekvédelmi szervezet közölte, hogy hamarosan megtámadja az oklahomai tilalmat a bíróságon. Kiemelte, hogy az állam vezetése annak ellenére tiltotta be az abortuszt, hogy a Roe kontra Wade ügyben született ítélet még mindig érvényben van.

Oklahoma négy érintett klinikája már leállította a terhességmegszakítást a tilalomra való tekintettel.

Már május elején életbe lépett Oklahomában az a jogszabály, amely a terhesség hatodik hete után tiltotta be az abortuszt. Mindkét törvényjavaslat végrehajtási rendelkezését a szeptemberben életbe lépett texasi jogszabály mintájára alkották meg, amelynek nyomán abban az államban beszüntette tevékenységét szinte minden, az abortusz elvégzésére hivatott klinika. Az oklahomai törvények elfogadása előtt az állam a hat hét utáni abortuszt elvégeztetni kívánó texasi nők célpontjává vált.

(MTI)

Fotó: 123rf

A forradalmi ötlettel a Burger King állt elő, a terméket a német éttermekben dobták piacra.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...