Lifestyle

Mégsem mi vagyunk a csúcstartók? Elképesztő, mennyi alkohol fogy a "szomszédunkban"

Csehország 15 éven felüli lakosságának mintegy tíz százaléka naponta fogyaszt alkoholt. Néhány sört, egy-két pohár bort vagy tömény italt naponta több mint 900 ezer ember iszik a 10,7 milliós Csehországban - derült ki a drogfüggőséget figyelő cseh nemzeti központ jelentéséből, amelyben a 2024-es év adatait ismertette.

Gigászi veszteséget okoz

A szakértők szerint a túlzott alkoholfogyasztás évente mintegy 80 milliárd korona veszteséget okoz Csehországnak, ami a bruttó hazai termék (GDP) egy százalékának megfelelő összeg – írja az MTI.

A rendelkezésre álló legutóbbi adat szerint 2023-ban 31 ezer cseh állampolgárt kezeltek alkoholizmus miatt. A túlzott alkoholfogyasztás az elhalálozások hat százalékát okozza – mutatott rá Pavla Chomynová, a központ vezetője sajtótájékoztatón.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

A szakértők megállapították: egészségre káros módon a 15 éven felüli lakosság 6-10 százaléka, azaz 600-900 ezer ember fogyaszt naponta alkoholt, a kockázatos mértékben naponta alkoholt fogyasztók a lakosság 15-18 százalékát teszik ki, ami 1,3-1,6 millió személyt jelent. Heti egy alkalommal a csehek 13 százaléka fogyaszt túlzottan alkoholt, a férfiak 21, míg a nők 7 százaléka.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.
Sztárok
Katalin hercegné isteni stílusa folyamatosan formálódik, így nem csoda, hogy Vilmos herceg felesége idővel megvált néhány, egykor nagyon kedvelt darabjától.
Sztárok
A 80-as évek ikonikus sztárja, Beverly D’Angelo, most is képes meglepni a rajongókat: a legutóbbi Los Angeles-i bevásárlóútján olyan megjelenéssel tűnt fel, hogy sokan első pillantásra fel sem...
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.