Lifestyle

Rekord nézőszámmal zárta tizenegyedik szezonját a Budapest Park

Grandiózus segélykoncerttel indult a szezon

Az idei évben is nagy figyelmet fordítottak arra, hogy különböző területeken nyújtsanak segítséget, és ahogy a zenei felhozatal tekintetében, úgy ezen a téren is nagyon sokrétű a munkájuk. A szezont rögtön egy grandiózus segélykoncerttel indították, amelynek teljes jegybevételével, azaz 4.474.963Ft-tal a háború civil károsultjait támogatták a Budapest Bike Maffia, a Magyar Vöröskereszt, a Migration Aid és az UNICEF Magyarország szervezetein keresztül. Illetve az évad egésze alatt honlapjukon bárkinek lehetősége volt 999 Ft-os adományt vásárolni, amelyből további 1.775.223 Ft-ot gyűjtöttek az előbb említett szervezetek számára. Májusban megszervezték első jótékonysági futásukat, a nevezési díjból befolyt összeget (2.354.608 Ft) a Pető Intézetnek ajánlották fel. Idén is helyszínt biztosítottak a Pride felvonulás hivatalos afterének, a Rainbow Partynak. Támogatták az Átrium színházat, a Vesta Home-mal közös Alkoss szabadon elnevezésű pályázattal pedig óvodáknak segítettek, de többször szerveztek gyűjtést is.

Bár a fókusz természetesen a zenén maradt, idén is rengeteg kiegészítő, színesítő programmal várták az érdeklődőket - három alkalommal került megrendezésre az egész családnak szórakozást kínáló gyerekprogram, a Pöttömkert; jógázhattunk Jordán Adéllal; többek közt a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ kiállítását is megnézhettük; bevásárolhattunk a zenészek ruhatárából a szintén jótékonysági vonatkozású Repeat gardróbvásáron, de női civil szervezetek munkájával is mélyebben megismerkedhettünk a Margaret Island Flower Power elnevezésű koncertjén.

A Quimby is visszatért

A minden eddiginél sikeresebb szezont a Quimby telt házas visszatérésével zárták, de a jubileumi évnek még koránt sincs vége. November elején jelenik meg a Budapest Park elmúlt 10 évét bemutató képes kötet Backstage címmel, a Libri Kiadó gondozásában. A Sajó Dávid által jegyzett könyvben a stábtagok, zeneipari szakemberek és természetesen a Parkban fellépő előadók, zenekarok szemén keresztül követhetjük végig a szórakozóhely nem mindennapi történetét. És ha mindez nem lenne elég, akkor tovább emelik a tétet: a tavalyi nagy sikerre való tekintettel decembertől újból várják a korcsolyázni vágyókat a “téli Parkba”, vagyis a Jégvilágba, ahol a tőlük megszokott innovatív hozzáállásnak köszönhetően az előző évnél is felszereltebb és hangulatosabb téli mesebirodalomba invitálják a látogatókat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: Nagy Márton

A kurzus egyrészt tanulmányrajz és alakrajz stúdiumból, másrészt az egyetem szakjaihoz kapcsolódó felkészítő műhelymunkából áll. A felvételi előkészítő évtizedes hagyományra nyúlik vissza, az egyetem vezetése az elmúlt tanévben élesztette újjá. Az újrakezdés sikeresnek bizonyult, hiszen az előkészítőn résztvevők jelentős része bekerült az egyetem művész szakjaira.

Leadfotó: Lengyel Balázs

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A családi vagy lelki minták most olyan mélyről törhetnek fel a Ráknál, hogy már nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Ha azt hitted, hogy a francia pedikűr már nem tud újat mutatni, 2026 nyara rácáfol erre. Bár a klasszikus fehér végű változat továbbra is népszerű, idén egy lágyabb, kifinomultabb verzió hódít: a...
Lifestyle
A Bikánál az anyagi fejlődés ma fontos szerepet kaphat. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok neked!
Sztárok
Lionel Messi elképesztő teljesítménye mögött nemcsak a tehetség és a kemény munka áll, hanem a tudatos életmód is. A világklasszis futballista étrendjének egyik állandó eleme egy különleges reggeli...
Sztárok
Josh Duhamel 53 évesen ismét apa lett: felesége, Audra Mari megszülte harmadik gyermekét, a megható hírt a színész Instagramon osztotta meg.
Sztárok
Scarlett Johansson és Colin Jost kapcsolata Hollywood egyik legstabilabb szerelmi történetévé vált: a sztárpár nyolc év után is láthatóan rajong egymásért.