Lifestyle

Bosszúra szomjazik Pablo Escobar egyik áldozatának fia

Sosem felejti el, mit tett velük

Gonzalo azt mondja, először akkor hallott Pablo Escobarról, amikor az apja 1989-ben meghalt. Korábban sosem gondolta volna, hogy amíg ő gyerekként gondtalanul iskolába jár és hétvégente állatkertbe megy a szüleivel, a felnőttek világa tele van félelemmel és halállal.

"Emlékszem, hogy hétfő reggel volt. A szüleim elváltak, én édesanyámmal éltem. Elvitt az iskolába. Azt sem tudtuk, hogy apám aznap utazik. A támadás 7 óra 15 perckor történt. Fél kilenckor az igazgató felhívatott az irodájába. Azt mondta, hogy apám balesetet szenvedett. Először azt hittem, hogy autóbaleset történt. Csak később, amikor anyám hazavitt engem, elkezdtem figyelni a híreket, és képeket láttam a repülőgépről, amelyről tudtam, hogy merénylet áldozata lett. Akkor már tudtam, hogy az apámé az egyik test, amelyet éppen a zsákba raknak. Tudod, amikor 10 éves vagy, az apád olyan, mint egy hős. Elpusztíthatatlan, akit soha nem érhetsz utol. Még mindig vannak emlékeim róla. Még most is, amikor 30 évvel később a temetőbe megyek hozzá, mindig eszembe jut az a szörnyű nap, mikor megtudtam, hogy Escobar megölte őt" - fogalmazott a Mirrornak a férfi, aki élete hátralévő részében azon dolgozik, hogy a drogbáró egykori áldozatai és leszármazottjai méltó elégtételt kaphassanak.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk
Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét három csillagjegy számára: olyan lehetőségek találhatják meg őket, amelyekre korábban talán nem is gondoltak. Egy váratlan ajánlat, egy új...
Lifestyle
A Viber több mint tizenöt évvel a megjelenése után is az egyik legismertebb kommunikációs platform a világon, és sok érdekes funkcióval bővült.
Lifestyle
A héten csapadékos fordulat jön az időjárásban. Mutatjuk, hol lesz szükség mindenképpen esernyőre!
Lifestyle
A természetben élő állatok menedéket keresnek, és az egerek számára a lakóépületek különösen vonzó célpontot jelentenek.
Sztárok
A nyolcvanas években férfiak milliói rajongtak érte, és bár azóta négy évtized telt el, a legendás szupermodell szépsége és kisugárzása mit sem veszített varázsából.