Bombázó a bombák földjén - Interjú Szabadi Klaudia haditudósítóval
Szabadi Klaudia korábban haditudósítóként, majd szerkesztőként dolgozott számos újságnál. Afganisztánban több mint tíz alkalommal járt, heteket töltött harcoló, valamint békefenntartó alakulatokkal. Átélt és látott olyan dolgokat, amelyekről a saját és a katonák biztonsága érdekében még mindig nem beszélhet és nem is írhat. A Femcafénak most nem csupán a ruandai tapasztalatairól számolt be, hanem arról is, hogy mit keresett egy törékeny nő a bombák földjén.
Romantikus lélek
Klaudia pályafutása során több könyvet is írt. Romantikus regényei, amelyek írói álnéven születtek, nagy sikert arattak, de a szerző számára a riportkönyv írása az igazi szerelem. Így történt, hogy noha mindössze három és fél napot töltött egy forgatócsoport kísérőjeként Ruandában, mégis úgy döntött, az ott töltött időszak tapasztalatait könyv formájában adja közre.
A Halj meg, tuszi! című könyvében azt írja, a ruandaiak megbocsátottak egymásnak, békejobbot nyújt az áldozat a gyilkosnak. Ez olyannyira hihetetlen, hogy mindenféle rosszindulat nélkül, de mégis feltételez valamiféle túlzást.
Nem így van. A könyvemben leírtak szó szerint igaz tényeken alapulnak, egyetlen túlzó vagy általánosító megállapítás sincs benne. Saját magam is nehezen hittem, hogy létezik ilyesfajta megbocsátás, és ahogyan ön is, magam is folyamatosan kételkedtem. Ennek a kételynek pedig – higgye el - , minden beszélgetésnél hangot is adtam, többször is rákérdeztem a kötet szereplőinél, hogyan képesek így látni a világot. Így, ahogyan valljuk be, mi nem nagyon. Kivétel nélkül ugyanazt a választ kaptam: ők csakis így képesek továbblépni.
Említette, hogy írói álnéven szerelmes regényeket is írt. A haditudósításhoz képest ez elég éles kontraszt.
Igaza van, és nem ön az első, fogalmazzunk úgy, akiben felvetődik ez a kérdés, és fel is teszi. Gyakran elgondolkoztam én is, hogy voltaképpen hogyan is kezdődött ez az egész. Részint – de erről bővebben nem beszélhetek – ez valamiféle családi örökség, édesapám katonai hírszerzőként dolgozott, valamint kémelhárítóként. Bizonyos dolgokat ma sem tudok az életéről és gyanítom, hogy egy könyvből tudom majd egyszer meg, amelyet ő ír. Ráadásul az egyetemen, már szilárd elhatározásom volt, hogy a szakdolgozatom témája a terrorizmus lesz. Fogalmam sem volt, hogy milyen nagy fába vágom a fejszémet, de végül is megírtam, és mondhatom, hogy onnantól eldőlt a sorsom.
Fotó: Facebook
Oldalak
Hirdetés
