Lifestyle

Bekötött szemmel adott életet gyermekének az édesanya - szívszorító miért volt rá szükség

A történtek olyan szinten traumatizálták az édesanyát, hogy úgy döntött: inkább nem vállal több gyermeket.

Komplikációk

A délkelet-londoni Catfordból származó Emma Roberts terhessége távolról sem nevezhető komplikációmentesnek. A gyerekvállalás körüli kálváriája 20 éves korában kezdődött, amikor is a méhnyakán lézeres úton rákmegelőző sejteket távolítottak el. Ez méhszáj-elégtelenséghez vezetett, amiről köztudott, hogy hozzájárulhat egy esetleges koraszüléshez, így a nő tudta: ha gyermeket vállal, fennáll az esélye, hogy a baba idő előtt, esetleg halva születik. Amikor 39 éves korában végül várandós lett, a 19. hetében az orvosok megállapították, hogy gyakorlatilag nincs méhszája, vagyis kisfia bármelyik pillanatban megszülethet. Emmának sürgősségi öltéseket helyeztek a méhnyakába, de egy héttel később mégis megtört a magzatburok. Ekkor ágynyugalomra helyzeték őt. Amellett, hogy aggódott a gyermek egészségéért, szorongását az is táplálta, hogy édesanyja elhunyt, miután megszülte kishúgát. A 24. héten kiderült, hogy Emma és babája is szepszisben szenvedett, így az orvosok kénytelenek voltak megindítani a szülést és tájékoztatták az anyukát, hogy a pici túlélési esélyei minimálisak.

Emma a koraszülöttek világnapján így nyilatkozott a Mirrornak: "Amikor az orvosok megállapították, hogy mindketten vérmérgezésben szenvedünk, azt mondták, hogy először rám kell gondolniuk, és bár a babám valószínűleg nem fogja túlélni, rá kellett kényszeríteniük, és ki kellett venniük őt, hogy kezelhessenek. Szerettem volna bekötni a szemem, mert nem akartam holtan látni őt, mivel tudtam, mennyire összetörnék. Csak kellett valami, ami eltakarja a szemem, hogy ne lássam, mi történik. Azt hiszem, ha láttam volna, abba belehalok." A Chelsea és a Westminster Kórházban a teljes 30 perces vajúdás alatt egy pólóból készült szemkötözőt viselt, és nem volt hajlandó levenni, amíg Jude babát egy inkubátorban ki nem vitték a szobából. „Szültem, átvitték a szoba másik végébe, és dolgoztak rajta, de végig rajtam tartottam a szemkötőt, mert nem akartam, hogy azt mondják, meghalt. Férje, a 41 éves James és anyósa támogatásával még a fülébe is bedugta az ujjait, hogy ne hallja az orvosok közötti aggodalmas eszmecserét. Ekkor viszont megtörtént a lehetetlen! Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.
Sztárok
A TV2-nél már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.