Az X-Faktor győztese - Interjú Kocsis Tiborral

Kocsis Tiborral, az X-Faktor győztesével beszélgettünk. Tibor elmesélte, hogyan változtatta meg az életét a győzelem, hogy milyen tervei vannak a jövőre nézve, és azt is elárulta, milyen tippeket kapott mentorától, Malek Miklóstól.

Mennyiben változtatta meg az életedet, hogy győztél az X-Faktorban?

Kocsis Tibor: Miután decemberben megnyertem a versenyt, karácsonykor még pár napig nyugodtan ücsörögtem a fa alatt a családommal, csak ekkor realizálódott bennem ami történt. Aztán folyamatosan jöttek a felkérések, a bulik, az interjúk, és minden egyéb, már a két ünnep között is. Ekkor már tudtam, hogy az életem teljesen megváltozott. Nyilvánvaló, hogy ez az intenzív pörgés majd némileg enyhülni fog, bár ennek egyelőre még nem látom jelét és ez örömmel tölt el.

 

Nem félsz attól, hogy ha vége a pörgésnek, nehéz lesz megmaradni a köztudatban?

Kocsis Tibor: Úgy hiszem, hogy távlatokban kell gondolkodni, hosszú távra tervezni. Bár jelenleg rengeteg a fellépés, és emellett nehéz saját produktummal előállni, de én azért csinálom a lemezemet. Minden energiámmal azon vagyok, hogy minél előbb elkészüljön, és utána csak saját dalokkal álljak a közönség elé. Másfél hónappal a verseny végét követően elkészült az első dalom, amit azóta játszanak a rádiók, a premierje a Való Világ döntőjében volt. A cél, hogy minden szempontból valami olyat hozzak létre, ami teljesen én vagyok. Nem abból akarok megélni, hogy megnyertem a versenyt. Az csak a belépő volt, innentől kezdve jön a java, sokat szeretnék dolgozni, emlékezetes dalokat és koncerteket csinálni.

 

A többi X-Faktor versenyzővel tartjátok a kapcsolatot?

Kocsis Tibor:  igen. Enikővel, az Apolloval vagy Gyurcsík Tibivel sok közös fellépésünk volt már, de nem csak munka ürügyén találkozunk. Persze a hétköznapokon ezer felé vagyunk, a csapattagokkal együtt tizenhét ember vett részt ebben a produkcióban, szóval nehéz lenne mindenkivel napi szinten összejárni. Viszont vannak, akikkel minden nap beszélünk, ami azért is kedves a szívemnek, mert bizonyítást nyert, hogy valódi barátságok is születtek a műsor alatt.

 

És mi a helyzet a mentoroddal, Malek Miklóssal? Vele is tartjátok a kapcsolatot?

Kocsis Tibor: Természetesen. Nyilván nem beszélünk naponta, hiszen ő nagyon messze él, Los Angelesben. Kilenc óra az időeltolódás, szinte fordított tempóban élünk. De e-mailezgetünk, tud a dolgaimról, és közös együttműködés is lesz vele. Korábban csak terveztük, de most már száz százalék, hogy az albumomon is közreműködik, mint szerző.

 

Mennyire alakult ki köztetek szoros kapcsolat?

Kocsis Tibor: Az a néhány hónap, amit közös munkával töltöttünk, és egy közös célért küzdöttünk, azt idézte elő, hogy nagyon jóban lettünk Mikivel. Ha Magyarországon élne, biztosan gyakrabban találkoznánk és szerintem zenei szinten is sokkal jobban összeforrna az életünk. De így is úgy gondolom, hogy ez alatt a pár intenzív hónap alatt őszinte barátság született kettőnk között. Nagyon akarta a sikeremet, én is nagyon akartam, ez pedig őt is inspirálta, mindig húztuk egymást előre.

 

Milyen tanácsokkal látott el téged Miklós?

Kocsis Tibor: Miki látta az erősségeimet, tudta, hogy mi az, amit ki kell domborítani, és mi az, ami nem annyira az én asztalom. A dalválasztásban és minden másban is arra törekedett, hogy olyat mutassunk a közönségnek, amit hallani szeretnének, és ami nekem igazán jól áll, ami igazán én lehetek. Színészi tanácsoktól kezdve gesztusokon és mimikán át az énektechnikáig minden területen nagyon jó tanácsokat tudott adni, amiért igazán hálás vagyok.

 

Nézted az első X-Faktort? Kinek szurkoltál?
Kocsis Tibor: Igen, néztem, és Janicsák Vecának szurkoltam. Régóta jó barátok vagyunk, már a műsor előtt is ismertük egymást. Nagyon örültem a sikerének, és hogy ő lett az első évad legjobb női hangja. Idő közben megismertem a többi versenyzőt is, akiket szintén nagyon megkedveltem. Sok fellépésünk volt együtt. Vastag Csabával és a többi sráccal is jóban vagyunk. Az biztos, hogy az első is borzasztóan jó mezőny volt.

 

Oldalak

Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Sztárok
A Szex és New York sorozat sokunk nagy kedvence, ha viszont meghallod Sarah Jessica Parker döbbenetes elmélet, teljesen más szemmel nézed majd ezentúl az epizódokat.
Lifestyle
Ha régi házat veszel, amit szeretnél felújítani, akkor olykor számíthatsz néhány meglepetésre. A pár persze már azon gondolkozik, hogy mit kezdjenek vele.