Lifestyle

Fotót készített haldokló lányáról, nem semmi, mit látott meg a háttérben

Őrangyalt fotózhattak?

Amy válla fölött egy jól látható fénycsóva csillog, ami - ha alaposabban megnézzük -, egy angyal alakját adja ki. „Ez az én őrangyalom” - mondta Amy, amiben édesanyja is egyetértett vele. Szerinte ez a földöntúli entitás vigyázott a kislányára az utolsó napjain. A fotót természetesen feltette a világhálóra is, ahol azonnal hihetetlenül népszerű lett: rengetegen megosztották és számtalan komment is érkezett hozzá.

Amy három héttel azután halt meg, hogy a közös fotó elkészült. Az édesanyja szerint az utolsó pillanatig küzdött, kitartását példaértékűnek írta le: „Hatalmas erő lakozott benne, nem az a típus volt, aki leül a sarokba és sír, inkább harcolt, amíg csak tudott.”

Sarah azt mondja, mindig boldogság és nyugalom tölti el, ha a varázslatos képre néz. „Arra gondolok, hogy Amy nem volt egyedül, amikor végül el kellett mennie. Valaki támogatta, valaki vigyázott rá. Többek között ez is segít elviselni a hiányát és feldolgozni a halálát.”

Még több angyali történetet olvasnál? Lapozz a következő oldalra!

Fotó: theearthchild.co.za
Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Oldalak

Lifestyle
Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.
Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.
Lifestyle
Évente mintegy 160–170 ezer forintot dob a kukába egy négytagú magyar család az ételpazarlással. Bár Magyarország az uniós átlaghoz és a korábbi évekhez képest is javuló tendenciát mutat, a...