Hihetetlen történet - tíz éve amnéziában szenvedett, majd meghallotta ezt a dalt

Több mint tíz éven keresztül szenvedett amnéziában a férfi, majd a nyolcvanas évek egyik jól ismert slágere mindent megváltoztatott.

Az ominózus baleset

Egy este London belvárosában Thomas Leeds éppen a Green Park pályaudvarra tartott. A 19 éves fiú éppen az egyetemi szünidejét töltötte és egy barátjával tervezett találkozni.

Az ominózus estén figyelmetlenül ment át az úttesten és elütötte egy autó.

Thomas átesett a jármű tetején, és a fején landolt. A taxi eleje behorpadt, a motorháztető összetört, a szélvédő beszakadt, a tető pedig teljesen benyomódott a fiú testének becsapódásától.

Thomas édesapja a St. Thomas kórházba sietett, miután a rendőrség telefonon közölte vele, hogy baleset történt a fiával.

Elsőre úgy tűnt, rendkívüli szerencséje volt és kisebb fejsérüléssel megúszta a balesetet. "A karcolásokon és zúzódásokon kívül nem volt más sérülésnek nyoma" - emlékszik vissza az édesapa. Másnap reggel Thomas-t kiengedték a kórházból.

A következő napokban Thomas hányingerre, szörnyű fejfájásra és hátfájásra panaszkodott. Amikor a rendőrtiszt telefonon érdeklődött, megdöbbenve értesült arról, hogy Thomas már nincs kórházban. EA fiú édesanyja végül úgy döntött, visszaviszi Thomas-t a kórházba, hogy a végére járjanak a fiú panaszainak.

"24 órára volt a haláltól" - állítja az édesapa. A fiú agyában egy hatalmas vérrög képződött.

Thomast megműtötték és amikor az intenzív osztályon magához tért, teljesen megváltozott.
"Kába voltam és vidám. Olyan voltam, mint egy kisbaba" - emlékszik vissza a fiú.

Az agysérülésekkel foglalkozó Headway jótékonysági szervezet szerint ez gyakori a fejsérülések után, elsősorban a kémiai egyensúlyhiány miatt. A páciens meglepő módon kiegyensúlyozottnak érezheti magát, a dolog kicsit hasonló ahhoz, mintha orvosi morfium hatása alatt lenne.

A gondok azonban ezt követően kezdődtek. Thomas sem a szüleit, sem pedig a testvéreit nem ismerte föl. Ezt a korai zavartságot eleinte mindenki a morfium hatásának tulajdonította.

"Járt és beszélt, és ez számunkra elég volt" - mondja Jacqueline, az édesanya. "Ez volt a legtöbb, amit remélhettünk, ezért nem jártunk utána az egyéb furcsaságoknak. Mindannyian feltételeztük, hogy Thomas jól van" - tette hozzá.

De amikor hazatért, Thomas nem emlékezett az otthonára, ahol gyerekkora óta élt.

Az ismerősei próbálták feleleveníteni az emlékeit különböző történetekkel, de ez nem nagyon vezetett eredményre.

"Tényleg próbáltam mindenkihez alkalmazkodni" - mondja, de semmire sem emlékezett.

A család lassan kezdett rájönni, hogy mi történt - Thomas elvesztette a baleset előtti összes emlékét. Kezdetben ez nem zavarta különösebben. Az első néhány év szinte elröppent, közben felépült gerinctöréséből is.

Thomas szerencsés volt, mert bár az iskolás éveire nem emlékezett, az olvasás, az írás és a matematika alapszintje megmaradt számára. Amit elveszített, az a kulturális tudása és a referenciái - a beszélgetések és a kapcsolatok középpontjában álló témák.

És bár képes volt új emlékeket szerezni, a személyisége is megváltozott. Ez olyasmi, amit egy traumás agysérülés okozhat. Korábban hűvösebb és zárkózottabb volt, most viszont szeretetteljes és izgatott.

"A bátyám nem örült a balesetemnek, de azt mondta, sokkal kedvesebb lettem" - viccelődött Thomas. Az édesanyja, Jacqueline is észrevette ezt. "Nagyon érzelmes. Nagyon nyitott. Van benne valami gyermekded, ami másokban nincs meg".

Ahogy Thomas felépült, elkezdett gondolkodni a jövőjén.

Tervezte, hogy formatervezést tanul, de amikor ránézett a rajzaira, azok már nem érdekelték.
"Többé már nem vagyok az, aki voltam. Egy elfeledett álomnak érzem a régi önmagam" - mondja. "Az első években ez nem zavart. Fiatalon minden a jelenről és a jövőről szól. De ahogy egyre múltak a húszas éveim, elkezdett érdekelni a múlt."