Lifestyle

Afrodiziákumok, amiket soha ne próbálj ki!

Néhány afrodiziákum orvosi ellenőrzés nélkül veszélyt jelenthet használójára. Néhány példát is megemlítenék, amikhez akárki hozzáférhet, de elég nagy árat fizethet a használatukért.

A Halálos maszlag
 

A hiedelmek szerint a csattanó maszlag narkotikus, mámorkeltő hatásához hasonlóan fokozza a nemi vágyat. Egészen pontosan kábító és mérgező hatású. A tizenkilencedik században érzéstelenítőként valamint fájdalomcsillapítóként használták műtétek előtt. Mára már teljesen kivonták a forgalomból, és gyógynövény-készítményekben sem található. Ettől persze akadnak még olyanok, akik csattanó maszlagot szednek a természetben. Pedig már a leszedésétől is begyulladhat a szemhéj.
 

Kantaridin a kőrisbogár mége

A Kantaridin a mediterrán vidékeken élő kőrisbogárban és egyéb bogarakban található, ezek porrázúzásából nyerik és vegyitik. Ma már inkább mesterségesen állítják elő.

Igen erősen ingerli az ivarszervek nyálkahártyáját, hólyaghúzó hatású. Gyulladást okozhat továbbá a húgyhólyagban és a húgycsőben. Férfiaknál fájdalmas és tartós erekciót okoz, a nőknél vérrel telíti a csiklót. További fennálló veszélye, hogy vese- és heregyulladást okozhat, a vizelést fájdalmasan csípő érzés kísérheti, hasi fájdalmak, émelygés és hasmenés léphetnek fel, ezen kívül erős vizelési ingert válthat ki.

Ezt a növényt az USA a legveszélyesebb általunk ismert mérgek közé sorolja. Már egészen kis mennyiség, pár milligramm vesekárosodást vagy veseelégtelenséget okozhat, 30 mg felett pedig halálos lehet. A kőrisbogár már több esetben vezetett kómához, majd halálhoz. Fogyasztása tehát veszélyes. Tehát kerüljünk minden vágykeltő készítményt, ami kantaridint tartalmaz!
 

Marihuana

Vagy más néven indiai kender, ami kábítószer. Eleinte még élénkít és fokozza a nemi vágyat, majd egy kis idő elteltével tompítja az érzékeket. Tartós fogyasztása átmeneti meddőséghez vezethet, amit ma már a tudomány is igazolni tud. A marihuána ugyanolyan módon csökkenti a férfi potenciát, mint az alkohol: csökkenti a férfi tesztoszteron hormon szintjét a szervezetben. Valamint a nőkre is hasonló hatással bírhat, mivel a nők is termelnek tesztoszteront.

Ezt a hormont a nőknél a petefészek és a mellékvese termeli. Ha a nő tesztoszteron szintje leesik, lehet, hogy nehezebben éri el az orgazmust.

 

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Hatalmas az öröm a hollywoodi sztárpárnál: a hazánkban is rendkívül népszerű színésznő, Sienna Miller végre megtörte a csendet, és a közösségi oldalán először mutatta meg a világnak legkisebb...
Sztárok
A brit királyi család legbelső köre rendkívül szokatlan és titkos találkozót tartott Skóciában. Miközben Harry herceg és családja napokon belül partot ér az Egyesült Királyságban, III. Károly király...
Lifestyle
Na és, hogy a kijelzőknél mit takar a PWM dimming? Mutatunk néhány olyan telefonos kifejezést, amikről jó, ha tudsz.
Utazás
Rengeteg autós számára komoly határidő közeledik, aki pedig nem lép időben, annak az autóját kivonják a forgalomból.
Sztárok
Különös pillanat szakította meg az ATV hétfő esti Egyenes beszéd adását. Szöllősi Györgyi egy komoly belpolitikai elemzés közben került váratlan helyzetbe, a reakciója pedig másodpercek alatt bejárta...
Lifestyle
A C-vitamin az egyik legfontosabb tápanyag, amely nemcsak az immunrendszer működését támogatja, hanem a bőr, az erek és az ízületek egészségéhez is hozzájárul. Bár sokan a citrusféléket tartják a...