A valóság a tüllruha mögött: mini tánctörténet

Mit látunk ma: Natalie Portman fekete tüll ruhában varázslóvá válik a színpadon, ahogy Csajkovszkij klasszikusára klasszikust táncol. Balettet. Megjelenít valami eszményit, és megidézi több száz év különös szókincsét. A balett nem csak szűk ruhákban domboruló idomokról és a tüllről szól. Fenséges és mágikus.

Kislányként –feltételezem- sokan balerinának akartak öltözni farsangkor (persze, lehet hogy valaki most is). És miért nem a fiúk? Miért épül be a tudatba a tánc és maga a klasszikus balett úgy, mint feminin művészet. Az 1600-as években, amikor még hímközpontú társadalomban éltünk, igenis a férfiaké volt a szerep. Igen, a színpadon is, táncosként. A Párizsi Operaház volt az otthonuk, ahol az első balerina Madame La Fontaine volt egyetlen nőként a férfiak között.
És mit látunk ma: előítélettel kezeljük a férfi táncosokat, és egyértelművé tesszük, hogy a táncművészet alanya a nő. A modernség halmozza az alternativitást, úgy a zenében, ahogy a mozdulatművészetben is. Nem véletlenül születhettek meg tánccsillagok a kereskedelmi csatornák tehetségkutatóin. A ma emberének hasonlóképp szüksége van a táncra, csak úgy, mint XIV. Lajosnak egykor.

A táncművészek idegen nyelvet beszélnek. A tánc nyelvújítói pedig elsősorban a táncosnők.

Marie Camargo (ejtsd: Kamaró) tulajdonképp a táncművészet Kazinczyja. Az első virtuóz táncos, akiről azt állították, hogy ellopta a férfiak mozgásait, az ő lépéseiket utánozta. És hogy miért van manapság rövid tütü a táncosokon? Az akkori erkölcs diktálta szabályok szerint a boka láttatása erotikus megnyilvánulásnak számított. Camargio úttörőként levágta hosszú ruháját, és kivillanó izmos bokája megbotránkoztatta a közönséget.
Salle, aki versenytársa volt Camargonak, a fűzőtől vált meg. Így sokkal szabadabb és érzelmesebb mozdulatokat tudott bemutatni. A zene által sugallt érzelmeket öntötte tánc formájába.
August Vestris férfiként írta át a tánctörténelmet: légies, könnyed ugrásaival és forgásaival ő volt az, aki bevezette ezt a 2 mozdulatot a balett szókincsébe.
 

A 19. század során a szóló táncosok kora letűnt, és már párban kezdtek el dolgozni. A férfi támasztéka volt a nőnek. Ezáltal koreografáltak meg bizonyos történeteket, melyeknek legfőképp babonák, mítoszok és népi történetek szolgáltak alapul.
Később a páros produkciók kibővültek és társulatok alakultak, ahol akár 10-nél több fő is együtt dolgozott.
Az oroszok balett-kultúrája mindenki előtt ismeretes. A cári balettiskola olyan zseniálisan tehetséges művészeket képezett, akik egyedülállóak voltak a világon. Az amerikaiak is felzárkóztak a sorban, ám ők már a modern tánc alapjait fektették le. Ugyan a II. világháború megszorításai tiltották bármiféle modernséget, a tánc ki kívánt törni börtönéből.

Isadora Duncan meztelen táncosnő néven vált híressé. Teljesen levetkőzte a tradicionális tánckoncepciókat, harisnya, fűző és paróka nélkül táncolt. Elsősorban az individuum fontosságára hívta fel a figyelmet. Átszellemült mozdulatai, amit nem volt előre megkomponálva legfőképp szökdécselésből és hajlongásból álltak, ezzel lefektetve a mai kortárs tánc alapjait. Mindemellett Duncan nevéhez fűződik a köldökcsakrára való koncentrálás. A testközéppontot a köldökre helyezi, és gömb formában az egész test körüli teret képes volt körbemozogni.

Martha Graham még mélyebbre akart nézni az emberben. Táncaiban a valóságot akarta megmutatni, az életet akarta reprezentálni, azokat a belső érzéseket, melyeket hajlamosak vagyunk elfelejteni, ha színházba megyünk. Mezítláb táncolt, és mozdulatai ellent mondtak a gravitációnak, de pont erre akarta kiélezni technikáját. A Graham-technika mindemellett a légzés összpontosításából, majd elnyújtásából áll.

Mindezek fényében megállapítható, hogy így lehet helye 2011-ben a Fekete hattyúnak a vásznon, hogy XIV. Lajos óta mindig volt valaki, aki hozzátett egy csipetnyit a mozgásművészethez, hogy voltak nők és férfiak, akik minden egyes gyönyörű porcikájukat feláldozták a tánc oltárán. Kellenek Natalie Portmanak, Step up című filmek, és kell, hogy szó legyen erről a megbabonázó művészetről.
 

dalma

És egy találós kérdés a végére: tudtátok, hogy a Szex és New Yorkban Alexandr Petrovszkijt (Carrie orosz pasiját) alakító Mikhail Baryshnikov valójában orosz balett-művész, koreográfus?