A 188. Anna-bált július 20-án rendezik meg Balatonfüreden

Július 20-án rendezik meg Balatonfüreden a 188. Anna-bált, amelyen a hagyományokhoz visszatérve a báli közönség szavazza meg a 15 legszebb lányt, és a szakmai zsűri közülük választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit.

A rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Bóka István polgármester elmondta, hogy az idei esemény díszvendége a Balaton-parti város kulturális partnere, Szolnok lesz.

5-5- fiatal párt is meghívtak

A két város között egész évben van kulturális együttműködés. Ennek értelmében Szolnokról, valamint a házigazda település másik két kulturális testvérvárosából, Debrecenből és Kecskemétről 5-5 fiatal párt hívtak a bálba. Rajtuk kívül idén is meghívták az összes 18 éves balatonfüredi lányt, közülük tizennégyen jelezték részvételüket.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A polgármester kiemelte: minden báli belépő elkelt, pedig a jegyek ára nőtt a tavalyihoz képest. Idén a legolcsóbb belépőjegy 50 ezer, a legdrágább 65 ezer forintba került.

A 188. Anna-bál fővédnöke Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, védnöke Szalay Ferenc szolnoki polgármester, Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, Halász János kulturális államtitkár és Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára lesz.

Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc fontosnak nevezte azt a kulturális kapcsolatot, amely a két város között létrejött. Reményét fejezte ki, hogy a kapcsolat hosszú távú lesz és a tapasztalatok átadásával tovább fejlődik majd.

Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója jelezte: új megjelenésű szívecskék kerülnek a nők nyakába, mert idén először platinával lesz megfestve és nem arannyal. Az asztalokra feltett szervizek Apponyi-mintásak lesznek és 3500 darabból állnak majd.

Bemutatták a báli menüt is

Tóth Ferenc, a bálnak otthont adó Anna Grand Hotel séfje és Tóth József kreatív séf bemutatta az idei báli menüt is, amely egyebek mellett füstölt pisztrángfiléből, keleties fűszerezéső erőlevesből, vajastésztában sült borjúfiléből és aranyfátyoltortából áll.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával.

Az Anna-naphoz legközelebb eső szombaton rendezett balatonfüredi bálok, ahol a bálkirálynőt 1862 óta aranyalmával is jutalmazzák, hamar országos hírűvé lettek, a nemzeti öntudat zsinóros dolmányokban, gyöngyös pártákban is kifejezésre jutott. Az egykoron neves személyiségeket - mint Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Vörösmarty Mihály, Jókai Mór, Blaha Lujza - vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdődött. A színhely előbb a Balaton étterem volt, 1957-től pedig a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel.

A bál nyitótánca hagyományosan a díszpalotás, amelyet a Magyar Állami Operaház balettművészei mutatnak be az Anna-báli keringővel, Huszka Jenő utolsó szerzeményével együtt - ennek dallamai 1962 óta csendülnek fel. A bálon részt vevő nők számozott herendi porcelánszívet kapnak, amelyeket a bál főtámogatója, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. készít. A bálkirálynő jutalma az aranyalma mellett egy Viktória-mintás herendi váza, az első udvarhölgy Rothschild-, a második pedig Apponyi-mintás vázát kap.

A bál napján hagyományosan az előző évi bálkirálynő hajt végig hintón a városon, a bált követő vasárnap délelőtt pedig az Anna-bál legszebb hölgye és kísérői négyesfogattal, huszárbandérium kíséretében indulnak sétakocsikázásra.

Forrás: MTI

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.