5+1 film a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválról, amit még idén látni fogsz a mozikban

A valós eseményeken alapuló megrázó történetektől kezdve a zenei pszichothrillereken át egészen a legnagyobb sztárokat felvonultató közönségkedvencekig: összegyűjtöttük az idei, immár 82. alkalommal megrendezett Velencei Nemzetközi Filmfesztivál legizgalmasabb bemutatóit.

Ősszel irány a mozi

A világ egyik legrangosabb filmes seregszemléje a héten vette kezdetét, és ismét bepillantást enged abba, mit tart a filmművészet jelenlegi csúcsteljesítményeinek az olasz fesztivál. Az elmúlt években Velence több olyan filmet is a reflektorfénybe emelt, amelyek később meghatározták az egész díjszezont. Elég csak Brady Corbet tavalyi remekére, A brutalistára gondolnunk: a holokausztot túlélő építész megrendítő történetét feldolgozó alkotás három Oscar-díjat is elnyert, köztük a legjobb férfi főszereplőnek járó aranyszobrot Adrien Brody alakításáért. Tim Burton várva várt folytatása, a Beetlejuice Beetlejuice szintén Velencében debütált, és nemcsak kritikai, hanem kasszasiker is lett, bizonyítva, hogy a fesztivál közönsége sokszor jó előre megsejti, mely filmek lesznek igazán meghatározóak. A fesztiválpremierek között olyan címek is sikert arattak az elmúlt években, mint a Jókislány vagy az Én még itt vagyok!. Bár Nicole Kidman fájó Oscar-kihagyása máig beszédtéma, szerencsére Fernanda Torres jelölése némi vigaszt jelentett a rajongóknak. Az idei felhozatal kapcsán mindenki kíváncsian várja, vajon lesz-e újabb alkotás, amely képes a Burton- vagy Corbet-filmekhez hasonló kritikai és közönségsikert aratni. Akárhogy is alakul, biztosak lehetünk abban, hogy Velence ismét bővelkedni fog felejthetetlen filmpremierekben, ragyogó vörös szőnyeges bevonulásokban, álló ovációkban és meglepetésekben.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kattints a galériára, ahol most megmutatjuk azt a 6 filmet, amelyről a legtöbbet beszélnek, és amelyek minden bizonnyal kulcsszereplői lesznek az idei Velencei Nemzetközi Filmfesztiválnak:

Lead kép: Getty Images, forrás: Rotten Tomatoes

Oldalak

Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.