Felejtsd el a fagyasztót: 15 napig friss marad a kenyér, ha így tárolod

Részletesen megmutatják

Elmondása szerint ők is sokáig szenvedtek a gyors penészedéstől, mígnem felfedezték ezt az apró, mégis forradalmi technikát. A bemutatott kenyér szavatossági ideje május 24-e volt, ám a felvétel június 1-jén készült – a kenyér ekkor még mindig friss, ehető, és teljesen penészmentes volt. Mindezt annak köszönhetően, hogy a zacskót kilyukasztották, majd a kenyeret hűtőbe tették. A videóban szereplő készítő figyelmeztet: az első napokban figyeljük meg, hogy keletkezik-e pára a zacskó belsejében. Ha igen, és nagyobb vízcseppeket látunk, érdemes még néhány apró lyukat ejteni. A cél az egyensúly – nem túl száraz, de nem is túl párás környezet. A hűtőszekrény hűvös hőmérséklete és a nedvesség csökkentése együtt lassítják le a penészképződést, így jóval tovább élvezhetjük a kenyér frissességét. Bár egyes sütési szakértők szerint ez a technika gyorsíthatja a kiszáradást, a tapasztalatok azt mutatják, hogy megfelelő odafigyeléssel tökéletesen működik. Fontos ugyanakkor észben tartani, hogy a boltban kapható kenyereket már a lejárati idő előtt öt-hét nappal kihelyezik a polcokra, így e módszerrel összességében akár 15 napig is frissen tarthatjuk a kenyeret – penész és fagyasztás nélkül. Szuper könnyű, hatékony és bárki számára kivitelezhető – ha legközelebb kenyeret vásárolsz, próbáld ki ezt a trükköt, és mondj búcsút a kidobott, penészes kenyérszeleteknek!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Leadfotó: Getty Images

Forrás: Mirror

Oldalak

Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.
Lifestyle
Évente mintegy 160–170 ezer forintot dob a kukába egy négytagú magyar család az ételpazarlással. Bár Magyarország az uniós átlaghoz és a korábbi évekhez képest is javuló tendenciát mutat, a...
Sztárok
Martha Stewart nem a házát veszítette el, hanem a netezők türelmét, amikor hajléktalannak öltözött.
Lifestyle
Egy különleges lakberendezési módszer szerint egy bizonyos dologgal otthonosabbá tehetjük a lakásunkat.
Sztárok
Ez már így tényleg a végső felvonás és búcsú az Operaháztól, mivel azonnali hatállyal leváltották Ókovács Szilvesztert.
Lifestyle
Erre kell figyelnie annak, aki esetleg lakossági állampapírba fektetné a megtakarítását.