Szegedi Kata: Fontos, hogy ki merjük mondani a véleményünket
Kit tartasz a példaképednek?
A szüleim mellett legjobb barátomat mondanám, Benus Danit, aki férfiruha-tervezéssel is foglalkozik. Elképesztő erős ember. Több, mint 10 éve ismerjük egymást, napi szinten találkozunk. Nyilván akadnak súrlódások is, de én ezt úgy fogom fel, hogy bár nekem nincs testvérem, de biztos ilyen lehet egy testvéri kapcsolat. Mondjuk úgy, hogy nem unatkozunk egymással, visszük egymást előre. Nem is gondolná senki, hogy milyen energiák vannak benne. A szüleimre is nagyon felnézek, elképesztő jó nevelést kaptam tőlük, és ha nekem lesz gyerekem, akkor ezt az utat szeretném én is követni. Utat engedtek ennek a „hülyeségnek”, hogy én művészetekkel szeretnék foglalkozni, bár a családban soha nem fordult elő ilyen azelőtt. Számukra ez teljesen idegen világ volt, de azt mondták, hogy persze csináld, úgy tűnik, hogy jó vagy benne, próbáld meg. Amit ők felépítettek maguk köré, az abszolút példaértékű. Sajnos Édesanyám nem is olyan régóta már nincs velünk, de minden egyes nap eszembe jut, vajon mit szólna, helyeselné-e a döntéseimet, vajon büszke lenne rám. Mindig nagyon támogatott és hitt bennem, ugyanúgy, ahogy Édesapámra is bármikor számíthatok a mai napig. Erős kötődés volt és van köztünk, fontos, hogy van kire támaszkodnom, és kiskorom óta éreztették velem, mindenben mellettem állnak.
Van esetleg olyan könyv, ami nagy hatással volt rád az életed során?
Gyerekkorom óta majdnem minden évben újra szoktam olvasni Michael Ende Végtelen történet című klasszikusát. Maga a könyv egy zseniális gyerekkönyv, de felnőtteknek is ajánlom. Igazi kikapcsolódás, és úgy emlékszem, hogy amikor ezt 10-11 évesen olvastam, egészen hihetetlen hatással volt rám. Abszolút azt vizionáltam, hogy bármi lehetséges. Elkezdtem hinni abban, hogy bármit véghez vihetek, ha nagyon akarom. Ez a mai napig fontos az életemben.
Volt olyan pont a karrieredben, amikor majdnem feladtad, és azt mondtad, hogy abbahagyod a divattervezést?
Volt, persze, sokszor eszembe jutott ez a dolog, de sosem annyira komolyan. Volt, hogy nem kaptam olyan jó visszajelzéseket, amiket vártam, persze magam alá kerültem, de gyorsan felálltam és mentem tovább. A legerősebben akkor éreztem azt, hogy abba akarom hagyni, amikor felmerült bennem, hogy ez egy "haszontalan dolog". Egyrészt nagyon csodás lehetőség, hogy így „önkifejezhetek”, de azért nem annyira tiszteletreméltó szakma, mint például egy orvosé. Viccesen hangzik, de mindig is zavart, hogy nem emberéleteket mentek. Néha elgondolkodom, hogy tényleg van-e értelme, aztán persze mindig rájövök, hogy természetesen van. Biztos meg tudnék tanulni mást is, de az feleannyira sem érdekelne. Miért akarnék valami olyanba belekezdeni, amit nem tudnék mindennap ilyen szenvedéllyel és örömmel csinálni? Annak nem lenne értelme.
Keresztes Ildikó elárulta, hogy kezdetben kishítűségével hátráltatatta saját karrierjét - olvasd el vele készült interjúnkat is!
Fotó: Femcafe/Debreczeni Zita
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
